zászlómúzeum

  • Videót tartalmaz
    Pikó András merényletet követett el a roma kultúra ellen azzal, hogy 75-ről 15 főre csökkentette a Józsefvárosi Cigányzenekar létszámát – mondta az Országgyűlésben Farkas Félix, roma nemzetiségi szószóló. Pikó ezzel 60 ember munkáját és 60 család megélhetését vette el a koronavírus-járvány kellős közepén. Kocsis Máté úgy fogalmazott, Pikó a haverokra tud idén is százmilliókat költeni, a világhírű cigánymuzsikát viszont kinyírja.
  • A Józsefvárosi Cigányzenekar számának drasztikus csökkentése után újabb létszámleépítés lesz a VIII. kerületben. A döntés azért is érthetetlen, mert Józsefváros Önkormányzatának tervezett költségvetése az idén 4 milliárd forinttal több, mint a korábbi években.
  • A magyar kultúra napját kulturális intézmények bezáratásával ünnepelte a Pikó András vezette önkormányzat. Ennek esett áldozatául – a világon egyedülálló gyűjteményével – a Zászlómúzeum is. Balogh László, az intézmény vezetője annyira elkeseredett, hogy az is felmerült benne, elégeti a 6500 darabos gyűjteményét.
  • A Józsefvárosi Galéria, a H13 Vállalkozásfejlesztési Központ és a Zászlómúzeum is bezárásra kényszerül Pikó András döntése nyomán. A baloldali polgármester kulturális-gazdasági megszorító csomagját elődei élesen bírálták.
  • Huszonötéves a józsefvárosi Zászlómúzeum, amely több mint 6000 darabos gyűjteményével a világon is egyedülálló.