
Vörös Tamás: Aki nagypolitikát akar játszani, nem polgármesternek való
A Józsefvárosban élő emberek egy olyan polgármestert érdemelnek, aki nemcsak mímelni tudja, milyen egy kerület vezetése, hanem tesz is a józsefvárosi emberek jólétéért, biztonságáért és a kerület fejlődéséért – véli a Józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Tovább
Hajléktalanprobléma: Iványiék 30 éve semmilyen megoldást nem tudnak felmutatni
A markukat tartják, de valódi megoldást sosem tudtak nyújtani Iványi Gáborék, akiknek hajléktalanellátó tevékenysége tönkreteszi Józsefvárost – véli Vörös Tamás. A Józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint nem elég, hogy Iványiék programjai csak a fedél nélküliek problémáit konzerválják, de ide vonzzák szerte az országból a hajléktalanokat is, akik az utcákon töltik idejük jelentős részét. Ráadásul Pikó András a józsefvárosiak forintjaiból még pénzeli is – a járulékfizetéssel trükköző politikai szövetséges – Iványi szervezetét. Tovább

Megvan a véleménye a lakókról a momentumos képviselő aktivista-feleségének
Középső ujját mutatta az összegyűlteknek Szarvas Koppány Bendegúz önkormányzati képviselő felesége azon a lakossági fórumon, amelyet a momentumos politikus a felfüggesztett börtönbüntetése kapcsán hirdetett meg. A rendezvényen csak úgy záporoztak a kérdések, ami láthatóan nem tetszett Szarvasnénak, aki maga is momentumos aktivista, és úgy tudjuk, hogy az önkormányzat egyik cégénél jól fizető állása is van. Tovább

A baloldal úgy alakítgatja a bizottsági struktúrát, hogy az nem tükrözi a választói akaratot
A józsefvárosi baloldal úgy alakítja át a kerületi bizottsági struktúrát, hogy az a Józsefvárosi Fidesz-KDNP szerint egyáltalán nem tükrözi a választói akaratot. „Ez megdöbbentő és példa nélküli” – mondta Vörös Tamás, majd a jobboldali frakció kivonult a testületi ülésről. Tovább

Szarvas Koppány „cigányozása”: A Momentum szerint nem volt rasszista, a Fidesz szerint távoznia kellene
A „cigányozó” Szarvas Koppány Bendegúz (Momentum) nem tett rasszista kijelentéseket Sátly Balázs, a Momentum-Párbeszéd frakcióvezetője szerint, ami miatt ugyanakkor november 3-án mintegy 100 roma tiltakozott a józsefvárosi Polgármesteri Hivatal előtt. Vörös Tamás (Fidesz-KDNP) frakcióvezető máshogy látja: szerinte az említett személynek évek óta nem lenne keresnivalója a közéletben. Veres Gábor, az MSZP-DK helyi frakcióvezetője nem méltatta válaszra lapunkat. Tovább

Vörös Tamás: Pikó András fogadja el a kormány támogatását, és fejezze be az üdülő fejlesztését!
Miközben a Pikó András vezette önkormányzat százmilliókat költ propagandára, ellehetetleníti a józsefvárosi gyerekek balatoni nyaralását – írta Vörös Tamás, a Józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán, ahol egy videón mutatja be, hogy az előző Fidesz-KDNP-s városvezetés utolsó fázisában adta át a káptalanfüredi üdülő fejlesztését Pikó Andrásnak, aki a beruházás befejezése helyett a kormányra mutogatva mantrázza, hogy elvonták a forrásokat. Tovább

Újabb balliberális ígéret marad beváltatlanul az önkormányzati telkek kiárusításával
Pikó András és csapata a választási kampányában azt ígérte, hogy az üres telkeket nem teszik pénzzé, hanem az ott épülő házakban lakásokat kérnek a telekár fejében. Az eladások elleni érvként azt is felhozta a baloldali összefogás, hogy az üres telkeken zöld közterületeket kell létrehozni. A napokban megtartott bizottsági ülésen azonban éppen ezen ígéreteknek ment szembe a baloldali többség, amikor önkormányzati telkek eladásról döntöttek – hívta fel a figyelmet az újabb be nem váltott ígéretre a Józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője. Tovább

A közmeghallgatás fő kérdései: elmaradó fejlesztések, hajléktalan-problémák, köztisztaság
Hosszú évek óta nem voltak olyan kevesen a Józsefvárosi Önkormányzat közmeghallgatásán, mint most, a legutóbbi alkalommal. Az eseményen szóba kerültek az elmaradó kerületi beruházások, lakhatási, közbiztonsági, köztisztasági problémák, de az egyre inkább konkrét megoldásért kiáltó hajléktalan-kérdés is. Tovább

2,6 milliárd forintja maradt Józsefvárosnak tavalyról, ám ebből nem lesz városfejlesztés
Az előző évi felelős gazdálkodásának köszönhetően Józsefváros új vezetésének további 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre a 2019 költségvetés maradványaként – erről a június 25-ei képviselő-testületi ülésen tárgyaltak. Mint kiderült, a korábbi elképzelésekkel szemben ebből nem jut a kerületi fejlesztésekre. Tovább

Vörös Tamás: Pikó András kétes ügyet vett védelmébe
„Pikó András teljes mellszélességgel védelmébe vette azt a kétes ügyet, amely Józsefváros eddigi történetének legnagyobb korrupciós botránya lehet” – állítja Vörös Tamás. A Józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a polgármester a veszélyhelyzetet kihasználva egyszemélyben döntött a közétkeztető cég szerződésének felmondásáról, és egy új szolgáltató kiválasztásáról. Józsefváros polgármestere szerint a helyi Fidesz a volt közétkeztetővel karöltve csak vádaskodik. Tovább