vendéglátóhely
Olvasói levél: szlalomozás a vendéglátók táblái között

Olvasói levél: szlalomozás a vendéglátók táblái között

A József-körúti vendéglátóhelyek teraszai néhol rendezettek, de többnyire nem ez a helyzet. Sok az igénytelen, sőt zavaró kitelepülés, amelyen keresztül menni is „kalandos” – erről írt olvasónk, Anna, aki nem érti a város vezetése miért engedi így elcsúfítani az utcákat.

Tovább
Volt egyszer egy Zámbó Jimmy klub…

Volt egyszer egy Zámbó Jimmy klub…

Azt mondják, az ember addig él, amíg van ki megemlékezzen róla. Ennek alapján Zámbó Jimmy még nagyon-nagyon sokáig velünk marad. Dalaiért és egészen elképesztő hangjáért ma is tömegek rajonganak. A királyként is emlegetett énekes idén, január 20-án lett volna 65 éves. Ennek apropóján jártunk utána az egykori Jimmy-zarándokhely, II. János Pál pápa téri Zámbó Jimmy klub történetének. Tovább

Drágább lesz a közterület-foglalás: a vendéglátóhelyekkel is kiszúrnak Pikóék

Drágább lesz a közterület-foglalás: a vendéglátóhelyekkel is kiszúrnak Pikóék

A koronavírus egyik legnagyobb vesztesei az éttermek, vendéglátóhelyek, illetve azok alkalmazottai voltak, ráadásul az energiaválság is hatalmas kihívás elé állítja a vállalkozásokat. Azonban úgy tűnik, ez a legkevésbé sem érdekli a kerület baloldali többségét: közterület-használati díjak növeléséről döntöttek. Tovább

Hamarosan Józsefvárosból is bulinegyed lesz?

Hamarosan Józsefvárosból is bulinegyed lesz?

A józsefvárosi baloldal lehetőséget teremtett, hogy a szórakozóhelyek meghosszabbítsák a nyitvatartásukat, így azok akár éjfélig is nyitva tarthatnak. Gondos Judit szerint ezzel a józsefvárosiak éjszakai pihenését lehetetlenítik el. Tovább