
Adventi játékra invitálnak józsefvárosi civilek
Az Advent Józsefvárosban nevű Facebook-csoporton keresztül játékra hívják a józsefvárosi lakosokat helyi civilek. Huszonnégy ünnepi díszbe öltöztetett ablakot kell megtalálni a kerületben az adott épület utcájáról készült leírás alapján.
Tovább
Olvasói levél: Kiábrándítóak az utcák, az önkormányzatnak nem vagyunk fontosak!
Valahogyan úgy érzem, az önkormányzat nem törődik velünk, azokkal, akik itt laknak és még rájuk is szavaztak. Mindenszentek ünnepén sétáltunk kicsit hazafelé, bár ne tettük volna… Legalább ilyenkor takaríthatnának rendesen! Tovább

Fénykorában az iparosok és kereskedők utcája volt a Népszínház utca
Bár mára már inkább a hajléktalanok és a kosz jellemzi a Népszínház utcát nem volt ez mindig így. Egykoron a jólmenő üzletek, a kultúra fellegvára, művészek otthonaként jellemezték. A kerület egyik ikonikus utcájának története. Tovább

Bródy Sándor utca: A Mágnásnegyed főutcája
Volt Téglaégető, illetve Major utca is, de leghosszabb ideig a Sándor nevet viselte Palotanegyed ikonikus köztere. Előbb Habsburg-Lotaringiai Sándor Lipót után a Főherceg Sándorként volt ismeretes, később az egykoron itt élt novellaíró Bródy Sándor után kapta nevét. Tovább

A dualizmus egyik legnevesebb szobrászáról kapta nevét a Stróbl Alajos utca
Stróbl Alajos alkotta a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében lévő Arany János-szoborcsoportot, valamint a Rókus kórház előtt álló Semmelweis-szobrot is, továbbá ő mentette meg a Kálvária téri barokk kálváriát is, amely egykori műhelyében, az Epreskertben lelt új otthonra. Stróbl emlékét utca is őrzi a Százados negyedben. Tovább

Rákóczi-kultusz Józsefvárosban
II. Rákóczi Ferencről nevezték el a kerület egyik legjelentősebb terét és sugárútját is. A Rákóczi tér 1871-ben kapta mai elnevezését, míg a Rákóczi út, a fejedelem 1906-ban történt magyarországi újratemetése óta viseli a kurucvezér nevét. Tovább

A szabadságharc egyik hőséről kapta nevét az Asztalos Sándor út
Az 1849-es aradi csata hőséről, Asztalos Sándorról nevezeték a Százados negyed vasúti síneket határoló utcáját, amely a magyar labdarúgás bölcsőjének számító egykori Pékerdőt szelte ketté. Tovább

Előbb Déry, majd Déri lett a Csarnok negyed főutcája
Az eredetileg Déry Mihály lelkészről elnevezett utca az évtizedek során szakaszonként épült ki. A XX. század derekán átkeresztelték, s Déri Miksa feltaláló nevét kapta. Az utca felújítása már évek óta esedékes, azonban a baloldali városvezetés folyamatosan elodázza. Tovább

Nemzetközileg elismert orvos-kutatóról kapta nevét a Korányi Sándor utca
Százötvenöt évvel ezelőtt, 1866. június 18-án született Korányi Sándor, az orvostudomány elismert alakja, aki a vesebetegségek széleskörű diagnosztizálásán túl számos belgyógyászati területen végzett kutatómunkát. Majd’ három évtizeden keresztül vezette a Klinikákon működő belgyógyászati klinikát, amely már 75 éve a róla elnevezett utcára nyílik. Tovább

Szigony utca, ahol a múlt és a jövő találkozik
A Szigony utca látképében benne van az egész története: ha végig sétálunk rajta, éppúgy találunk itt régi bérházakat, felhőkig nyúló betonrengeteget és modern irodaépületeket is. Miliője filmesek fantáziáját ragadta meg: itt játszódott Szomjas György kultikus mozija, a Roncsfilm is. Tovább

Józsefvárosi utcák névadói: Gyulai Pál, a magyar irodalom jeles alakja
Kinek a neve áll az utcatáblán? Ki is volt ő? – tesszük fel sokszor a kérdést. Sorozatunkban ezúttal a Palotanegyedben, a Rákóczi út és a Kőfaragó utca között húzódó Gyulai Pál utca történetének és névadójának eredtünk a nyomába. Gyulai Pál irodalmi munkássága szerteágazó volt: kiadványokat és újságokat szerkesztett, verseket, könyveket, kritikákat írt, tanított, és irodalmi társaságot elnökölt, valamint tagja és jegyzője volt a főrendiháznak. A magyar irodalom kiemelkedő alakja életének meghatározó részét a Palotanegyedben töltötte, sokáig a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcában élt és alkotott. Tovább