
Ferencz Orsolya: A technikai fejlődés és árnyoldalai
Megkerülhetetlen tényező az űrtevékenységünk során a morál, hiszen nem mindegy, hogy az ember a technológiai vívmányokat jóra vagy rosszra használja – mondta Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Károli Szabadegyetemen március 27-én tartott előadásában. Ezen szó esett az ember alkotta technikai vívmányokról, az űrtevékenységről, valamint ennek a bolygónkra gyakorolt hatásairól.
Tovább
Indulhat a józsefvárosi tudományos park tervezése
Egészségipari és Biotechnológiai Science Park jön létre Józsefvárosban. A tudásközpont létesítéséről még 2019-ben írtak alá szándéknyilatkozatot a Semmelweis, a Pázmány és az NKE vezetői Sára Botond akkori polgármesterrel. A Kőris-Kálvária-Dugonics utcák határolta tömbbe tervezett beruházás tervezői csapatát a napokban választották ki. Tovább

Izgalmas kísérletek, érdekes előadások az idei Kutatók éjszakáján
Országszerte több mint 2100 programot – szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat – kínál a hétvégére a Kutatók éjszakája. Józsefvárosban 13 helyszínen lesznek programok. Tovább