templom
Magyarország kormányzójának védnöksége alatt épült fel a Nagyvárad téri református templom

Magyarország kormányzójának védnöksége alatt épült fel a Nagyvárad téri református templom

A tisztviselőtelepi református templom építése 1921-ben merült fel, és eredetileg az első világháború hőseinek emlékét hivatott megörökíteni, ezért is nevezték Emlékezet templomának.

Tovább
Péter atya: A húsvét választ ad a mai kor szenvedéseire is

Péter atya: A húsvét választ ad a mai kor szenvedéseire is

Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe arra hív minket, hogy hálát adjunk azért az örök életre szóló meghívásért, amit a keresztség által nyert el minden hívő keresztény – vallja Lőrincz Zoltán Péter atya, az idén 95 éves Budapest-Törökőri Lisieux-i Szent Teréz templom plébánosa, akivel húsvétról, és a szentatya látogatásáról is beszélgettünk. Tovább

95 éves a Törökőri Kis Szent Teréz plébániatemplom

95 éves a Törökőri Kis Szent Teréz plébániatemplom

Páratlan gyorsasággal – mindössze fél év alatt – épült fel 1928-ban a Százados negyedi katolikus templom. Tovább

A Jézus Szíve templom 134 éves története

A Jézus Szíve templom 134 éves története

A Palotanegyed egyik legikonikusabb épülete a Lőrinc pap téri Jézus Szíve templom, amely a jezsuita rend egyik magyarországi fellegvára is egyben. Az építés nem volt zökkenőmentes, hiszen az alapkőletételtől a felszentelésig 21 év telt el. A kommunista időkben a rendet betiltották Magyarországon, a jezsuiták csak a rendszerváltáskor kaphatták vissza a templomot, amelyben a liturgiák a leglátogatottabbak között vannak napjainkban. Tovább

Isten éltesse a 245 éves Józsefvárost!

Isten éltesse a 245 éves Józsefvárost!

Éppen 245 évvel ezelőtt, 1777. november 7-én Mária Terézia engedélyezte, hogy a Pesttől keletre eső Pacsirtamező Józsefváros nevet viselje. Hogy II. Józsefről, a magyar királynő fiáról, vagy Szent Józsefről nevezték el kerületünket, arról már megoszlanak a vélemények. Tovább

Liszt Ünnep a Jézus Szíve Jezsuita Templomban

Liszt Ünnep a Jézus Szíve Jezsuita Templomban

A 2021-ben, Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóján életre hívott Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a hazai és nemzetközi művészeti élet meghatározó szereplőit és legfrissebb alkotásait emeli programjába és hozza el Magyarországra. Ennek részeként orgonamaratont tartanak szombaton a Lőrinc pap téri Jézus Szíve Jezsuita Templomban. A program ingyenesen látogatható. Tovább

Erdő Péter megáldotta a felújított Szent József templomot

Erdő Péter megáldotta a felújított Szent József templomot

Kérjük a mindenható Istent, fogadja kegyesen az elvégzett munkát, mint az emberi hódolat jelét és amiként gondjainkban is mellettünk áll, legyen velünk örökké – mondta Erdő Péter bíboros a Horváth Mihály téri felújított Szent József templom szeptember 18-ai ünnepi szentmiséjén. Tovább

Sokat akart a szarka…

Sokat akart a szarka…

Mária szobrot akart lopni egy férfi az egyik józsefvárosi plébániáról, de nem bírta el. Elejtette az ereklyét, ami összetört. Tovább

Húsvétra készülhet el a Szent József plébániatemplom belső felújítása

Húsvétra készülhet el a Szent József plébániatemplom belső felújítása

Nem várt akadályok nehezítik a Horváth Mihály téri Szent József plébániatemplom belső felújítását, amelynek a február végére tervezett befejezése húsvétra tolódik. A templom mindenesetre a rekonstrukció alatt is nyitva áll, elkészülte után pedig jóval korszerűbb és komfortosabb lesz. Tovább

Állami segítség és nemes célok a templomfelújításnál

Állami segítség és nemes célok a templomfelújításnál

Állami támogatással komoly fejlesztések valósultak meg a Nagyvárad téri református templomban az elmúlt években. Erről és a tervezett folytatásról mesélt a Hírnyolcnak Zila Péter lelkipásztor, aki a kezdetek óta szívén viseli a templom és a parókia felújításának ügyét. Tovább