sárabotond
Budapest Közbiztonságáért díjat vehetett át Sára Botond

Budapest Közbiztonságáért díjat vehetett át Sára Botond

A budapestiek biztonságért végzett munkája elismeréséül Budapest Közbiztonságért díjat adományozott Sára Botondnak, Józsefváros korábbi polgármesterének, a Fővárosi Kormányhivatal vezetőjének Budapest rendőrkapitánya.

Tovább
Négy új józsefvárosi kormányablak-ügyintéző kapott oklevelet

Négy új józsefvárosi kormányablak-ügyintéző kapott oklevelet

A Fővárosi Kormányhivatal 97 munkatársa – köztük a józsefvárosi kormányablaktól négyen – vehette át kormányablak-ügyintézői oklevelét március 10-én. A képzési projekt célja az ügyintézés minőségének fejlesztése és az ügyfelek elégedettségének erősítése. Tovább

Civil kerekasztal az Egyszülős Központban

Civil kerekasztal az Egyszülős Központban

Fontos, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is együtt maradjanak és tovább működjenek a civil közösségek – mondta Sára Botond főispán a Civil Országjárás – kerekasztal programsorozat idei utolsó rendezvényén a józsefvárosi Egyszülős Központban. Tovább

Lassan Józsefvárost is ellepi a szemét

Lassan Józsefvárost is ellepi a szemét

Még csak két napja tart a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) szemétszállító munkatársainak sztrájkja, de máris jelentős bonyodalmat okozott a lakosság életében. Az utcák tömött kukákkal vannak teli, és a bűz is egyre orrfacsaróbb. Karácsony Gergely a kormányra mutogat, miközben a szemétszállítás a Fővárosi Önkormányzat hatásköre. Tovább

Előbukkant a Corvin áruház megújult homlokzata

Előbukkant a Corvin áruház megújult homlokzata

A Somogyi Béla utca felől már láthatóvá vált a felújítás alatt álló Corvin áruház megszépült homlokzata. A teljes megújulás alatt álló épület rekonstrukcióját önkormányzat előző, polgári vezetése szorgalmazta. A tervek szerint a beruházás jövő tavasszal ér véget, ekkor nyithatja meg újra kapuit az áruház. Tovább

Közbiztonság: Kifarolna a felelősség alól Pikó

Közbiztonság: Kifarolna a felelősség alól Pikó

Annak, hogy a közbiztonság zuhanórepülést vett, a lakosok számtalan fórumon hangot adtak. Pikó András polgármester szerint ő nem tehet semmiről. Sára Botond viszont úgy látja: a helyzet 2019 őszétől romlott le drasztikusan, mert a baloldali városvezetés csökkentette a rendőrök és megvonta a polgárőrök támogatását, valamint hatályon kívül helyezte a közbiztonságot erősítő korábbi rendeleteket. Tovább

Sára Botond ismét Budapest kormánymegbízottja

Sára Botond ismét Budapest kormánymegbízottja

Józsefváros korábbi polgármestere, Sára Botond vezeti továbbra is a Fővárosi Kormányhivatalt. Tovább

A józsefvárosiakért hozott döntésekhez kötötte Kocsis Máté és Sára Botond a Pikóval való együttműködést

A józsefvárosiakért hozott döntésekhez kötötte Kocsis Máté és Sára Botond a Pikóval való együttműködést

Pikó András csaknem három évi polgármesterség és az ötödik Orbán-kormány megválasztása után hirtelen rájött, hogy együtt kellene működnie a korábbi kerületvezetőkkel is, ezért egyeztetést kezdeményezett velük. Kocsis Máté és Sára Botond válaszukban az együttműködést ahhoz kötötték, hogy Pikó visszaadja Józsefvárosnak és az itt lakóknak az általa elvett korábbi kedvezményeket, újranyitja a bezáratott intézményeket. Tovább

Nemzeti Választási Bizottság: Szándékos jogsértést követett el a Józsefváros Újság

Nemzeti Választási Bizottság: Szándékos jogsértést követett el a Józsefváros Újság

A józsefvárosiakat ezúttal 1,6 millió forinttal rövidíti meg a Józsefváros Újság, amelyre szándékos jogsértés miatt szabott ki bírságot a Nemzeti Választási Bizottság. A baloldali propagandalappá vált önkormányzati sajtótermék egy súlyosan elfogult videót tett közzé Sára Botondról, amiért korábban 800 ezer forintra bírságolták meg a lapot és kötelezték annak eltávolítására, ám ennek – mintegy másfél hónapon keresztül – nem tettek eleget. Tovább

Az eddigi legjobb szavazatarányt érte el a Fidesz Józsefvárosban

Az eddigi legjobb szavazatarányt érte el a Fidesz Józsefvárosban

Magas részvételi arány mellett zsinórban a negyedik alkalommal nyert országgyűlési választást a Fidesz-KDNP pártszövetség, amely 98,81 százalékos feldolgozottsági szint adatai szerint kétharmados többséget szerzett. Józsefvárosban Sára Botond mellé a választók 42,44 százaléka tette a voksát, ami az eddigi legjobb eredménye a kormányzó pártnak itt, Józsefvárosban. Tovább