
Cigány Zenészek Éjszakája: A gyatra hangosítás miatt volt, aki félbehagyta koncertjét
Több zenész is arról panaszkodott, hogy habár jó ötletnek tartották a Józsefvárosi Önkormányzat szervezte Cigány Zenészek Éjszakája elnevezésű rendezvényt, a szervezőknek csupán egy dolgot nem sikerült jól kiviteleznie: a megfelelő hangtechnikát…
Tovább
Mérsékelt árak a Szent István-napi rendezvényeken
Idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a Szent István-napi programokra kilátogató vendégek a fővárosi rendezvényhelyszíneken – közölték a szervezők. Tovább

Ha pünkösd, akkor szabad a táncház a Káli-medencében
Nem volt kérdés, hogy a tavalyi – még a vártnál is nagyobb sikerrel záródó – Kőfeszt – A Szabad Táncház után, a Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány idén pünkösdkor is megszervezi a rendezvényt. A táncházat a sportcsarnokokból és zárt épületekből a pajtákba, játszóterekre, templomkertekbe, iskolaudvarokba kihozó esemény nagyon népszerű volt mind a közönség, mind a fellépők körében, így a szervezőkön is nagy volt a nyomás, hiszen alig telt el pár hónap és mindenki már a következő időpontját kérdezte. Tovább

„Az éjszaka csodái” a Polgárok Házában
Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő zenés irodalmi estjén Weöres Sándor műveiből válogat. Az április 6-án 18 órakor kezdődő programra a belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött. Tovább

Beporzók Napja: Programkavalkád a Természettudományi Múzeumban
Immár öt éve annak, hogy civil polgári kezdeményezésként indult el egy új természetvédelmi jeles nap, a Beporzók napja megünneplése. A Magyar Természettudományi Múzeum március 11-én, szombaton változatos programokkal készül ebből az alkalomból. Tovább

Minden program ingyenes lesz március 15-én a Nemzeti Múzeumban
Egész napos ünnepi eseménysorozattal emlékezik az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra március 15-én a Magyar Nemzeti Múzeum, amely kézműves foglalkozásokkal, forradalmi óriásjátékokkal, kurátori tárlatvezetésekkel és számos egyéb családi, gyermek- és felnőtt programmal várja a látogatókat. Tovább

A fiatalon elhunyt Babicsek Bernátra emlékeznek a Turay Ida Színházban
A Turay színésze, Babicsek Bernát 2021. december 31-én, 41 éves korában tragikus körülmények között hunyt el. Az emlékére szervezett esten kiosztják a róla elnevezett díjat is, amelyet olyan 41 év alatti fiatal, zenész-színész kaphatja, aki méltó utódja lehet Babicsek Bernátnak. Tovább

Fények ünnepei
Idén november 30-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor a négy magyarországi történelmi felekezet (római katolikus, református, evangélikus és zsidó) kántorainak, kántorhallgatóinak, kórusainak, énekművészeinek, egyházzenészeinek és zeneiskolásainak nagyszabású koncertjére. Tovább

Csillag_képek – Asztrofotó kiállítás a Természettudományiban
Ötödik alkalommal rendezik meg a Csillag-Képek kiállítást, amelyen megtekinthető lesz hazánk 67 asztrofotósának munkáiból kiválasztott legszebb 100 asztrofotó. Tovább

Civil Akadémia: Béke a háború árnyékában
A Magyar Honvédség parancsnoka lesz a vendég a Polgárok Házában a Civil Akadémia programsorozat következő, november 10-ei rendezvényén. Ruszin-Szendi Romulusz tábornok az orosz-ukrán háborúról, illetve a déli határra nehezedő migrációs nyomásról, valamint a kiberfenyegetettségről is beszél majd. Tovább

Éjszaka a múzeumban – huszadjára
Múlnak az évek, az idén a huszadik alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját. Ezúttal újragombolva. Azaz újszerű módon, azt ígérve, hogy a „21. századi audiovizuális igényeknek megfelelően érdekes múzeumpedagógiai eszközökkel és társművészetek bevonásával” teszik ezt a szakemberek, több kerületi helyszínen is. Június 25-én ha lemegy a nap, irány a múzeumokba! Tovább