
Losonci negyed: Elmaradó ígéretek, 1,5 éve süllyedő útszakasz
Jól hangzik, hogy a baloldali városvezetés rendre lakossági fogadóórákat szervez, csakhogy, miután a végeláthatatlan ígérgetésen kívül nem kap segítséget itt az egyszeri polgár, ezért mára már a kutya se kíváncsi rá. Az önkormányzati dolgozók általában többen vannak egy ilyen eseményen, mint a lakosok. Így volt ez a legutóbbi Losonci negyedi programon is: a jelenlévők megtudhatták, milyen tervek lesznek, és hogy mi mindent nem sikerült az önkormányzatnak megvalósítani a vállalásaiból, illetve a problémákat pedig kezelni sem igen tudják.
Tovább
Pikó megemelte alpolgármesterei fizetését
Az idei első adandó alkalommal, azaz a februári képviselő-testületi ülésen Pikó András előterjesztése nyomán megemelték az alpolgármesterek fizetését. Szili-Darók Ildikó így immár egymilliószázötezer forintot, míg Erőss Gábor és Rádai Dániel valamivel több mint egymilliószázhatvanhatezer forintot vihet haza. Tovább

Hétfőn kiírták, szerdára meglett a több százmilliós utcafelújítás győztese
Érdekes információt osztott meg a december 7-ei közösségi fogadóórán a momentumos Hermann György önkormányzati képviselő. A december 5-ei zárt bizottsági ülésen a Práter, Tömő, Leonardo Da Vinci utcák megújítása kapcsán döntöttek közbeszerzési eljárás megindításáról, s mint a baloldali képviselő a fórumon kikotyogta: a több százmilliós projektnek már meg is van a kivitelezője. Tovább

Lakossági fórum: Kiszáradt növények, repülőzaj és hosszabb útvonalú trolijárat
Az aszály, a dráguló parkolás, a forgalomátalakítás, az meghosszabbított trolivonal és a repülőgépzaj voltak a fő témák a tisztviselőtelepieknek tartott szeptember 14-ei lakossági fórumon. Tovább

Lakossági fórum a Százados negyedben: Már tart a tervek terveinek tervezése
„Tervezünk egy fejlesztési tervet ide” – hangzott el az önkormányzat Százados negyedi lakossági fórumán, ami remekül összefoglalja, hogy 3 évnyi városvezetést követően milyen eredményeket tudott elérni a baloldal Józsefvárosban, és azon belül a Százados negyedben. Tovább

Kevesebb parkolóhely, semmi utcabútor – Bemutatták a Somogyi Béla utca terveit
Teljesen felháborodtak a lakosok a Somogyi Béla utca felújításának tervein, amely jelentősen kevesebb parkolási lehetőséget tartalmaz, mint korábban, holott a környéken már eddig is problémás volt a parkolás. Tovább

Tisztviselőtelepi fórum: közlekedési problémák, építkezések, szemétlerakat
Habár kész terveket örököltek Pikóék a Tisztviselőtelep közlekedési problémáinak megoldására, így két évnyi városvezetés után is csak ott tartanak, hogy megvizsgálják, mit lehet tenni majd egyszer az ügyben. Erről, az illegális szemétlerakásokról, a bezáratott óvodáról és az építkezési problémákról is szó esett a szerdai lakossági fórumon. Tovább

Kutyapiszok, szemét, csúszó beruházások
Elsősorban a köztisztaságra, a rengeteg kutyapiszokra panaszkodtak a palotanegyediek számára szervezett józsefvárosi közösségi online fogadóórán. Kiderült többek közt az is, hogy csúszik a Somogyi Béla utca felújítása, ahogyan bizonytalanná vált a Szentkirályi utca újjáépítése is, pedig ez utóbbira volt fővárosi pályázati pénz is. Tovább

Hajléktalanprobléma, köztisztaság, bérlakások – erről kérdezték Pikó Andrást a lakók
A lakosok által legtöbbször felhozott probléma az egyre nagyobb számban megjelenő hajléktalanok, ezzel együtt a közbiztonság és a köztisztaság erőteljesen romló tendenciája, valamint a lakáspályázatok kiírása volt Pikó András polgármester legutóbbi online fogadóóráján, amelyen jelen volt Rádai Dániel alpolgármester is. Tovább