
"Olyan dolgok történnek itt, hogy az embernek a haja égnek áll"
"Budapest a legtrébb kerület lett Budapesten": nem lehet közlekedni, kosz és mocsok mindenhol, több a hajléktalan mint valaha, gaz mindenhol – többek között ezekre a problémákra világítottak rá a józsefvárosiak, akik szerint nem sok esélye van a négy éve regnáló Pikó Andrásnak, hogy 2024-ben újra megválasszák. Hasonlóképpen látja a Telex hírportál is, amely szerint nincs meggyőző fölénye a baloldali polgármesternek.
Tovább
Vörös Tamás: Aki nagypolitikát akar játszani, nem polgármesternek való
A Józsefvárosban élő emberek egy olyan polgármestert érdemelnek, aki nemcsak mímelni tudja, milyen egy kerület vezetése, hanem tesz is a józsefvárosi emberek jólétéért, biztonságáért és a kerület fejlődéséért – véli a Józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Tovább

Közmeghallgatás: Pikó Andrásék csak magyarázkodtak és hárítottak
Szemétben úszó utcákról, közterekről és parkolási problémákról panaszkodtak a józsefvárosiak a közmeghallgatáson, érdemi választ azonban többnyire nem kaptak a kerület vezetésétől. Pikó Andrásék vagy nem látták saját felelősségüket, vagy arról tájékoztatták a megjelenteket, hogy hova írhatnak levelet panaszukkal. Az évről évre súlyosbodó hajléktalanhelyzetről – azaz a fedél nélküliek egész ország területéről történő folyamatos beáramlásáról – pedig megtudhattuk, hogy leginkább a kormány feladata lenne ezt megoldani, és csupán a helyi lapok „nyomorpornója” miatt látjuk ennyire borúsan soknak a közterületen élőket... Tovább

Corvin negyed fogadóóra: Parkolási gondok, dübörgő zene, kosz
Túl sokan nem voltak kíváncsiak az önkormányzat által szervezett Corvin negyedi közösségi fórumra, online is minimálisan követték a rendezvényt. Pedig év közben rengeteg a panasz a környékre. Azonban úgy tűnik, belefáradtak a lakosok, hogy feleslegesen jelezzék problémáikat Pikó önkormányzatának és a negyed momentumos képviselőjének. Tovább

Hajléktalanprobléma: Iványiék 30 éve semmilyen megoldást nem tudnak felmutatni
A markukat tartják, de valódi megoldást sosem tudtak nyújtani Iványi Gáborék, akiknek hajléktalanellátó tevékenysége tönkreteszi Józsefvárost – véli Vörös Tamás. A Józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint nem elég, hogy Iványiék programjai csak a fedél nélküliek problémáit konzerválják, de ide vonzzák szerte az országból a hajléktalanokat is, akik az utcákon töltik idejük jelentős részét. Ráadásul Pikó András a józsefvárosiak forintjaiból még pénzeli is – a járulékfizetéssel trükköző politikai szövetséges – Iványi szervezetét. Tovább

Átható csatornaszag a szemétledobóban
Olvasónk egy 10 emeletes házban él a Baross utca környékén. Az elmúlt időben arra lett figyelmes, hogy noha a háznak rendes takarítója van, mégis mindent átható csatorna- és szemétszag terjeng a társasházban. „Lehetséges, hogy ki kellene takarítani a csatornákat? Vagy van esetleg előírás a szemétledobók takarítására?” – tette fel a kérdést, amelyre Weisz Gábor Miklóst, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének szakmai igazgatója adott választ. Tovább

Olvasói levél: Vajon Pikó örül, amikor ezt látja Józsefvárosban?
Tette fel a címbéli kérdést olvasónk utalva a kerületben egyre csak kumulálódó hajléktalanproblémára. Tovább

Százmilliós károk keletkeztek egy társasházban a szomszédos építkezés miatt
Végrehajtás alá, ezáltal a csőd szélére került egy józsefvárosi társasház, amelyben – a lakók elmondása szerint – a szomszédban épülő társasház miatt százmillió forintos nagyságrendű károk keletkeztek. A lakosok úgy látják, hogy sem a kivitelező cég, sem az önkormányzat nem nyitott az együttműködésre. Tovább

Közmeghallgatás: sok önkormányzati dolgozó, kevés érdeklődő, még kevesebb válasz
Két év városvezetés után még mindig a „reményeink szerint”, „szeretnénk”, illetve a „tervezzük” válaszokkal operáltak a Józsefvárost vezető baloldali városatyák a lakossági kérdésekre a csekély érdeklődésnek örvendő józsefvárosi közmeghallgatáson. Természetesen az elmúlt hónapokban rendre ismételt kormányra mutogató panelmondatokat is gyakran használták Pikó Andrásék. Tovább

Nem tetszett a nehézsorsú család véleménye, ezért nekiment az önkormányzat lapja
A Kálvária utca 10. alatti önkormányzati épület bontásra javasolt szárnyában élő nehéz sorsú családot hónapokig még csak válaszra sem méltatta a baloldali városvezetés. Cikksorozatunk után a magát szociálisan érzékenynek beállító önkormányzat lapja gyorsan a családot igyekezett összeférhetetlennek beállítani. Vajon az állhat a háttérben, hogy a baloldali városvezetéssel szembeni kritikát fogalmaztak meg? Tovább

Baloldal a nehéz sorsú családnak: „Fizess ki egy méregdrága szakértőt, és jobb helyre költözhetsz”
Úgy tűnik, továbbra sem akar érdemi segítséget nyújtani a baloldali városvezetés annak a nehéz helyzetű családnak, amelyik egy átázott falú és padlójú, dohos levegős, rendesen zárhatatlan nyílászárói miatt huzatos önkormányzati lakásban élnek a Kálvária utcában. Tovább