
Lapunknak adott igazat a Kúria a szocialista képviselővel szembeni perben
A bérlakások katasztrofális helyzetéről adott interjút lapunknak még 2021-ben egy csalódott baloldali aktivista, aki arra is utalást tett, hogy Camara-Bereczki Miklós Ferenc MSZP-s önkormányzati képviselő három önkormányzati ingatlan felett rendelkezett. Ezt sérelmezve a szocialista képviselő beperelte lapunkat, ám a pert a Fővárosi Ítélőtábla és immár a Kúria előtt is elbukta.
Tovább
Nem akar bíróságra járkálni a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt momentumos képviselő
Szakértők meghallgatásával folytatódott Szarvas Koppány Bendegúz momentumos önkormányzati képviselő és társa, Fekete-Győr András országgyűlési képviselő pere. Az ügyészség azzal vádolja a két politikust, hogy egy 2018-as tüntetésen rendőröket dobáltak meg pirotechnikai eszközzel, a józsefvárosi képviselő könnygázt is fújt a hatósági személyek irányába. Tovább

Pert vesztett a Hírnyolc ellen az MSZP-s önkormányzati képviselő
Önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatban közöltünk interjút 2021 novemberében, amelyet kifogásolt egy baloldali önkormányzati képviselő. Camara-Bereczki Ferenc Miklós (MSZP) sajtó-helyreigazítást kérve beperelte lapunkat, azonban a Fővárosi Ítélőtábla elutasította Camara-Bereczki keresetét és a mintegy félmillió forintos perköltség megfizetésére kötelezte a baloldali képviselőt. Tovább

Ősszel folytatódhat a vád alatt álló momentumos képviselő pere
Csaknem egy éve húzódik a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András bírósági pere. Utóbbi parlamenti képviselő lett, így a per csak akkor folytatható, ha az országgyűlés felfüggeszti a mentelmi jogát. Tovább

Folytatódott a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Szarvas Koppány Bendegúz pere
Újabb tárgyalási naphoz érkezett Szarvas Koppány Bendegúz önkormányzati képviselő pere, amelyben hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják a momentumos politikust. A december 8-ára beidézett rendőrök arról beszéltek, hogy az ominózus Kossuth téri erőszakos tüntetésen füstgránát, kő, üveg és tojás is repült feléjük. Tovább

Folytatódott a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt momentumos képviselő pere
Nemcsak füstgránát repült a rendőrökre, hanem kövek, üvegek és más egyéb tárgyak is azon az erőszakos tüntetésen, amelyen Szarvas Koppány Bendegúz józsefvárosi momentumos képviselő és Fekete-Győr András pártelnök – a vád szerint – pirotechnikai eszközöket dobált a rendőrsorfal irányába – számoltak be a tanúk. Tovább

Nem fél az elítélésétől a hivatalos személy elleni erőszakkal megvádolt momentumos képviselő
Videófelvételek megtekintésével folytatódott Szarvas Koppány Bendegúz józsefvárosi önkormányzati képviselő és Fekete-Győr András momentumos pártelnök pere, amelyet azért indított az ügyészség, mert a politikusok egy tüntetésen pirotechnikai eszközöket dobáltak a rendőrsorfal irányába. Tovább

Sajtópert nyert Kocsis Máté az ezalenyeg.hu ellen
Józsefváros országgyűlési képviselője közösségi oldalán osztotta meg, hogy sajtópert nyert az ezalenyeg nevű oldallal szemben. A portál korábban azt írta, hogy Kocsis Máté miatt bírságolták meg a kerületet, holott a kerületre azért rótt ki először 50 milliós, majd még 10 millió forintos bírságot a Közbeszerzési Hatóság, mert a Pikó András vezette önkormányzat jogsértéseket követett el a közétkeztetési szolgáltatóváltás során. Tovább