Pázmány
Pázmány beruházás: Ha eddig megfelelt, akkor éppen most mi a baj ezzel?

Pázmány beruházás: Ha eddig megfelelt, akkor éppen most mi a baj ezzel?

"Tudtommal ez a beruházás tervezés három évig tartott, olvastunk már róla az újságokban. Ezért egyáltalán nem értem, hogy az önkormányzat, illetve Pikó András polgármester, most hirtelen miért kampányol a saját maga munkája ellen is. Az önkormányzat részt vett a tervek alakításában, kérhetett, igazgathatott a józsefvárosiak érdekében. Én ebben az időszakban nem találkoztam fórumokkal, sem háromszor kiplakátolt meghívókkal azért, hogy megkérdezzék mit gondolok erről, mint a Puskin utcában élő lakó" – írta egy olvasónk.

Tovább
Közelebb az igazsághoz: Fontos részletek derültek ki a Pázmány-beruházásról

Közelebb az igazsághoz: Fontos részletek derültek ki a Pázmány-beruházásról

Alaposan a körmére égett Józsefváros polgármesterének a Pázmány Palotanegyedben épülő campus ügye. Pikó András az elmúlt három évben, illetve a közelmúltig egyáltalán nem tájékoztatta a lakosságot, ahogyan a képviselő-testületet sem a beruházás részletes terveiről, illetve a minisztériummal folytatott tárgyalásainak eredményeiről – ez derült ki a H13-ban tartott közmeghallgatáson. Tovább

Erdő Péter nyitotta meg a Szent István Könyvhetet

Erdő Péter nyitotta meg a Szent István Könyvhetet

Megkezdődött a 30. Szent István Könyvhét a Ferenciek terén. A keresztény könyvkiadók idei seregszemléjén mintegy 7000 kiadványt, köztük 47 könyvheti újdonságot is fellelhetnek az érdeklődők. A megnyitóbeszédet Erdő Péter bíboros mondta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Tovább

Számos józsefvárosi utca forgalmi rendje változik ideiglenesen a pápalátogatás kapcsán

Számos józsefvárosi utca forgalmi rendje változik ideiglenesen a pápalátogatás kapcsán

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Práter utcai Karára is ellátogat hétvégén a szentatya. A biztonsági előírások miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani. Sok helyen a parkolni nem lehet majd, illetve lezárások is lesznek. Tovább

Józsefvárosba is ellátogat Ferenc pápa

Józsefvárosba is ellátogat Ferenc pápa

Néhány nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Ferenc pápa idén áprilisban ismét Magyarországra látogat. A szentatya háromnapos programjában szerepel egy józsefvárosi helyszín is: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Práter utcai Bionikai Karán várhatóan szentbeszédet is mond. Tovább

97 éve indult el a rádióközvetítés Magyarországon

97 éve indult el a rádióközvetítés Magyarországon

1925 novemberére született meg a rádiórendelet, amely szabályozta, hogy csak engedéllyel adhat el készüléket a kereskedő, leadóállomása pedig csak a postának lehet. Az év december 1-én pedig elindult a rádióközvetítés Magyarországon. A stúdiót a Telefonhírmondó Rákóczi úti kétszobás helyiségében rendezték be, innen került 1928-ban a Bródy Sándor utcába. Tovább

Közös képzéseket indít a PPKE és az SZFE

Közös képzéseket indít a PPKE és az SZFE

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) között november 17-én együttműködési megállapodás jött létre. A két egyetem a jövőben közösen indít képzéseket, illetve a meglévő szakok működését egységesíti, elsősorban a drámapedagógia és művészeti tanárképzés területén. Tovább

A baloldali városvezetés mintha nem örülne a Pázmány-beruházásnak

A baloldali városvezetés mintha nem örülne a Pázmány-beruházásnak

A Pollack Mihály térnél az egykori Magyar Rádió épületei már jó ideje üresen állnak, de mintha a helyi baloldal egyáltalán nem örülne annak, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa itt valósulna meg. A palotanegyedi fórumon Pikó András polgármester a köztisztaság kapcsán azt is elmondta: „teljesíthetetlen küldetés”. Tovább

Kiemelt projekt a Pázmány új campusa

Kiemelt projekt a Pázmány új campusa

Úgy tűnik, alaptalan volt az önkormányzat lapjának riogatása azzal kapcsolatosan, hogy az állam leállítja a Pázmány új, Palotanegyedbe tervezett campusának fejlesztését. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencián Lázár János és a püspöki kar arról állapodott meg, hogy az egyetem új campusának megépítését mindkét fél kiemelt projektnek tekinti. Tovább

Dr. Becker Pál: Józsefváros csak nyerhet a Pázmány-campus beruházással

Dr. Becker Pál: Józsefváros csak nyerhet a Pázmány-campus beruházással

A Magyar Rádió egykori székhelyére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tervezett új campust. A tervezett egyetemvárossal átjárható, zöld terek jönnek létre, megújulnak a Pollack Mihály téri főúri paloták, és egyeztetett formában számos új – sport, könyvtár, gasztro – szolgáltatás is elérhetővé válik az itt lakóknak is. A Pázmány campus beruházásról dr. Becker Pál fejlesztési főigazgatóval beszélgettünk. Tovább

Felsőfokú üzleti képzés indul ősztől a Pázmányon

Felsőfokú üzleti képzés indul ősztől a Pázmányon

A legmagasabb fokú, Master of Business (MBA) üzleti képzés indul ősztől a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A négy és fél éves képzésre idén pótfelvételin lehet jelentkezni. Tovább