őszödi beszéd
ElkXrták? Nagyobb az érdeklődés, mint a forgalmazó gondolta

ElkXrták? Nagyobb az érdeklődés, mint a forgalmazó gondolta

Az őszödi beszéd következményeire épülő ElkXrtuk című film október 21-én kerül a hazai mozikba, egyelőre kevés vetítésszámmal. Nem mindegy, hogy hány mozi és mikor tűz műsorára egy filmet, erről a producer Kálomista Gábor is panaszkodott. A Budapest Film – feltehetően a nagy érdeklődésre való tekintettel – az eddigi vetítések számát, ha minimálisan is, de növelte.

Tovább
Kálomista Gábor: A James Bond filmek technikájával készült az ELKXRTUK

Kálomista Gábor: A James Bond filmek technikájával készült az ELKXRTUK

Október 21-én lesz a premierje az ELKXRTUK című politikai thrillernek, amelynek középpontjában Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszéde, illetve az azt követő események állnak. A filmről Kálomista Gábor producer beszélt szerdán a Polgárok Házában. Tovább