
Negyvennégy éves a kerület szakrendelője, a Szent Kozma Egészségügyi Központ
Bár Józsefváros egészségügyi szakellátó intézményekben sosem szűkölködött – hiszen itt található a Semmelweis Egyetem két nagy klinikai tömbje is – mégis mindössze 44 éve van saját járóbeteg szakrendelője.
Tovább
Berúgta a kaput a mesterséges intelligencia az egészségügyben
A mesterséges intelligencia már nem csupán a mozivásznon jelenik meg, hanem a mindennapjainkat is könnyebbé teheti. Például a tüdőrák korai felismerésében is komoly szerepet játszhat. Hogy miként, azt a Semmelweis Egyetemen mutatták be szeptember 29-én. Tovább

A Bókay utcában lelt otthonra Kolodko szurikáta szobra
Az 1-es típusú diabétesz korai felismerésére hívja fel a figyelmet Kolodko Mihály gerillaszobrász új alkotása, egy hátizsákos szurikáta. A szobrot az inzulin feltalálásának 100. évfordulója alkalmából helyezte ki a művész a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika kerítésére. Tovább

Merkely Béla: Most csökkenő számokat látunk, de a téli járványhullám ellen csak oltással védekezhetünk
Az omikron variáns ősszel is fertőzni fog, azonban arra számítunk, hogy egyre kevésbé okoz súlyos lefolyású megbetegedést – véli a Semmelweis Egyetem rektora. Dr. Merkely Bélával a járvány várható hatásairól, az egyetemi modellváltásról és a józsefvárosi egészségügyi beruházásokról, így a Science Parkról is beszélgettünk. Tovább

Sebészrobottal műtenek a józsefvárosi klinikán
A napokban adták át a – ma ismert legfejlettebb technológiai hátterű – Da Vinci Xi robotsebészeti eszközt a Józsefvárosban található Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikán. A csúcstechnológiás műszer azonban már hetekkel ezelőtt bizonyított: elsőként sikeres epehólyag eltávolítást végeztek vele. Tovább

Két új épülettel bővülhet a Heim Pál Gyermekkórház az Üllői úton
A Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézmény jelenleg is Európa legnagyobb önálló gyermekkórháza méreteit és az ellátott kis betegek számát tekintve. Ezt a vezető pozícióját erősítheti, amennyiben megvalósulnak a bővítésére irányuló tervek: két új önálló épületszárnyat kapna az Üllői úti központi kórház. Tovább

Több százmilliós fejlesztés az Orvosi Képalkotó Klinikán
Két röntgenberendezéssel, egy új mammográfiás készülékkel, valamint egy DSA laboratóriummal bővült a közelmúltban az Üllői úti Orvosi Képalkotó Klinika. A több százmillió forint értékű fejlesztés a betegellátás színvonalát javítja a Józsefvárosban lévő szakklinikán. Tovább

Látogatási tilalom lépett életbe a Semmelweis Egyetem több klinikáján
Mától, azaz október 21-től látogatási tilalmat vezetnek be a Semmelweis Egyetemhez tartozó több – köztük Józsefvárosban lévő – klinikán – közölte az egyetem a weboldalán. Tovább

Újabb 50 millió forinttal támogatja a kormány az egészségügyi fejlesztéseket Józsefvárosban
A budapestiek színvonalas egészségügyi ellátása érdekében, a fővárossal egyetértésben idén 10 milliárd forintot biztosít a kormány egészségügyi fejlesztésekre. Az Egészséges Budapest Program keretében Józsefváros újabb 50 millió forinthoz jut, amely összeget egy új épület létrehozására fordítanak. Tovább

Nemzetközileg elismert orvos-kutatóról kapta nevét a Korányi Sándor utca
Százötvenöt évvel ezelőtt, 1866. június 18-án született Korányi Sándor, az orvostudomány elismert alakja, aki a vesebetegségek széleskörű diagnosztizálásán túl számos belgyógyászati területen végzett kutatómunkát. Majd’ három évtizeden keresztül vezette a Klinikákon működő belgyógyászati klinikát, amely már 75 éve a róla elnevezett utcára nyílik. Tovább