
Erdő Péter nyitotta meg a Szent István Könyvhetet
Megkezdődött a 30. Szent István Könyvhét a Ferenciek terén. A keresztény könyvkiadók idei seregszemléjén mintegy 7000 kiadványt, köztük 47 könyvheti újdonságot is fellelhetnek az érdeklődők. A megnyitóbeszédet Erdő Péter bíboros mondta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Tovább
Érettségi: ma tartják a magyar nyelv és irodalom írásbeliket
Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról. A következő időszakban 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek. Tovább

A Semmelweis Egyetem Központi Levéltára a Rókus-tömbben talált új otthonra
A Szent Rókus Klinikai Tömbigazgatóság udvarán a mintegy 290 millió forintos állami támogatással felújított épületben a következő évekre is biztosított lesz az egyetem elmúlt 253 évéből őrzött, és a digitalizáció ellenére még jócskán képződő iratanyagok őrzése. Tovább

Politikai „zsák” és a szociokulturális „foltja” – Pikó András átlagos támogatója: Bite Zsolt
A hazai közéletre szerencsére általánosságban egyelőre nem jellemző (a fejlett Nyugaton azonban már ingerküszöb alattinak, hétköznapinak tekinthető) „sztori” borzolta a héten a kedélyeket az egész országban. Tovább

Nyílt napot tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Online nyílt nap keretében mutatják be az egyetemen zajló képzéseket, a hallgatók virtuális túrákon vehetnek részt, az egyetem nemzetközi kapcsolatairól Deli Gergely rektor beszél majd. Tovább

„Hazaszeretetből… tiltakozásul… az orosz megszállók ellen”
A címben felsoroltakat mondta okként Bauer Sándor, amikor arról kérdezték miért gyújtotta fel magát 1969. január 20-án. A fiú a kommunizmus elleni küzdelem jelképe lett, emlékezetét márványtábla, szobor és utcanév is őrzi Józsefvárosban. Tovább

Nagylelkű informatikai adomány az iskolások örömére
Huszonkét korszerű, mérnökök által használt számítógéppel gazdagodott a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola informatikai gépparkja. Tovább

„Miként ha tündérkastély volna…”
Mintha csak a mesevilág elevenedett volna meg, olyan pompás a Tündérpalotának is nevezett Könyves Kálmán körút 40. szám alatti épület. Eredetileg középiskolának épült még a boldog békeidőkben, mára viszont múzeumi gyűjtemények otthonává vált. Tovább

Energiaoptimalizálás a Semmelweis Klinikák egyes részlegeinél
December 1-től átmenetileg új helyszínen működik majd a Semmelweis Egyetem klinikáinak néhány részlege. Az okok között energiahatékonysági felújítás, illetve a megemelkedett üzemeltetési költségek állnak. Az ambuláns és fekvőbeteg-ellátás változatlan kapacitással működik majd a Semmelweisen – tájékoztatott az egyetem a honlapján. Tovább

NKE nyílt nap: végig lehet járni a Ludovika campust, a főépületet és a lovardát is
November 25-én nyílt napot tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), hogy bemutassa az ott működő karok egyedi képzési kínálatát, valamint oktatóit, kutatóit, szakkollégiumait és a hallgatói életet. Tovább

Közös képzéseket indít a PPKE és az SZFE
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) között november 17-én együttműködési megállapodás jött létre. A két egyetem a jövőben közösen indít képzéseket, illetve a meglévő szakok működését egységesíti, elsősorban a drámapedagógia és művészeti tanárképzés területén. Tovább