
A héten kézbesítik a 13. havi nyugdíjakat
Február második hetében dupla nyugdíjat – az aktuálist, valamint a 13. havit – kézbesítik a postások. Aki bankszámlára kérte a járandóságot, azokhoz február 10-én érkezik az utalás. Egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén tehát most 416 ezer forintot kapnak az idősek.
Tovább
Csütörtökön érkezik az emelt nyugdíj
Még december közepén írta alá a miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amely január elsejétől biztosítja a 15 százalékos nyugdíjemelést. Tovább

15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak
A miniszterelnök aláírta a kormányrendeletet, amely szerint január 1-től 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Tovább

Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést
Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 ellenszavazat mellett elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését kedden. Több jut a családoknak, de az önkormányzatoknak is, megvédik a rezsicsökkentés eredményeit, a munkahelyeket és megerősítik az ország védelmét. Tovább

Kedden érkezik az emelt nyugdíj
Átlagosan 52 ezer forint pluszpénzzel számolhatnak júliusban a nyugdíjasok; akik bankszámlára kérték az utalást, már július 12-én megkapják a július havi nyugdíjuk mellett a nyolc havi nyugdíj után járó emelést is. Tovább

Újabb nyugdíjemelés jön nyáron
A 13. havi nyugdíj visszaadásával és 5 százalékos nyugdíjemeléssel indította a 2022. évet az idősek számára a kormány, de a nyáron, idén második alkalommal újabb 2-3 százalékos emelés várható. Tovább

Minden nyugdíjas biztos lehet a januári nyugdíjemelésben
Minden nyugdíjas biztos lehet abban, hogy 5 százalékkal emelkedik a nyugdíja januártól, emellett a következő évben teljes egészében visszaadott tizenharmadik havi nyugdíj értéke is 5 százalékkal emelkedik – jelentette be Orbán Viktor kormányfő. Tovább

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
A 13. havi nyugdíjról szóló rendeletet december 7-én írták alá. Tovább

Februárban egy összegben fizetik ki a teljes 13. havi nyugdíjat
A 80 ezer forintos nyugdíjprémium után itt az újabb jó hír a nyugdíjasoknak. Februárban a teljes 13. havi nyugdíjat kifizeti a kormány. Tovább

Novemberben érkezik a rekordmagas nyugdíjprémium
Minden eddiginél nagyobb összegű nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők novemberben. Csütörtökön kezdik el kézbesíteni. Tovább

Nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium
A gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget. Tovább