
Szarvas Koppány „cigányozása”: A Momentum szerint nem volt rasszista, a Fidesz szerint távoznia kellene
A „cigányozó” Szarvas Koppány Bendegúz (Momentum) nem tett rasszista kijelentéseket Sátly Balázs, a Momentum-Párbeszéd frakcióvezetője szerint, ami miatt ugyanakkor november 3-án mintegy 100 roma tiltakozott a józsefvárosi Polgármesteri Hivatal előtt. Vörös Tamás (Fidesz-KDNP) frakcióvezető máshogy látja: szerinte az említett személynek évek óta nem lenne keresnivalója a közéletben. Veres Gábor, az MSZP-DK helyi frakcióvezetője nem méltatta válaszra lapunkat.
Tovább
Rasszista elszólás a józsefvárosi momentumos politikustól
A szabadszájú Szarvas Koppány Bendegúz „cigány Bokros Lajos”-hoz hasonlította az új brit miniszterelnököt. Tovább

A keresztények kiírtásáról ábrándozó újságírót igazolt Pikó önkormányzati lapja
„A legszívesebben kiirtanám az összes keresztényt” – mondta 2003. december 24-én Bajtai Zoltán a Tilos Rádió élő adásában. A Barangó művésznevű punkzenész-műsorvezető napjainkban Pikó András önkormányzati lapjának egyik rendszeres szerzője. Igen, annak a Józsefváros Újságnak ír, amit közpénzéből tart fenn a kerület vezetése. Tovább

Nem vett részt a Wittner Mária előtti főhajtáson két momentumos képviselő
A fideszeseket lámpavassal fenyegető Szarvas Koppány Bendegúz (momentum) és párttársa Hermann György tüntetőleg távol maradt a képviselő-testület ülésének azon részéről, amikor a napokban elhunyt Wittner Mária előtt főhajtással tisztelegtek. Tovább

Ősszel folytatódhat a vád alatt álló momentumos képviselő pere
Csaknem egy éve húzódik a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András bírósági pere. Utóbbi parlamenti képviselő lett, így a per csak akkor folytatható, ha az országgyűlés felfüggeszti a mentelmi jogát. Tovább

Pártházat csinálna Pikó az korábbi vállalkozásfejlesztési központból?
Egy korábbi JKN-es dolgozó szerint azért távolították el az önkormányzati cég éléről – a nyilvánosságot kizárva – Ivanyos Jánost, mert a korábbi vezérigazgató a „törvényeknek megfelelően” kívánta működtetni a céget. A menesztett dolgozó szerint mindennek a hátterében egy Pikó-Momentum háttéralku állhat… Tovább

Összerúgta a port a fővárosi DK és Momentum
Elmaradt a szerdai Fővárosi Közgyűlés mert nem jelent meg elegendő baloldali képviselő az ülésteremben. Sajtóhírek szerint a háttérben az állt, hogy a Demokratikus Koalíció és a Momentum nem tudott megegyezni az időközi választások jelölti helyein. Óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy hogyan akartak volna így kormányozni, ha még ez is ilyen nagy felfordulást okoz a baloldali pártoknál? Tovább

Szarvas Koppány Bendegúz: ez minden idők legaljadékabb kormánya
A kétharmados vereség miatt megkeseredett baloldali politikusok a választások eredményére reagálva jellemző módon kétféle kommunikációt folytatnak: egy részük a vidéki embereket veszi célba butáknak titulálva őket, van, aki viszont válogatás nélkül sért vérig mindenkit, aki a jobboldal maradására voksolt. Utóbbiak táborát erősíti Szarvas Koppány Bendegúz, aki közösségi oldalán azt írta: Ennél aljadékabb, vállalhatatlanul gerinctelenebb kormánya még Magyarországnak nem volt. Tovább

Ordenáré stílust honosít meg a momentum képviselője Józsefvárosban
Szinte nincs olyan képviselő-testületi ülés, hogy Szarvas Koppány Bendegúz, a Százados negyed momentumos önkormányzati képviselője ne nyilvánulna meg ordenáré stílusban. Legutóbb bunkónak nevezte politikai ellenfeleit. A polgármester – hallgatásával – asszisztál az önkormányzat döntési szerve – a képviselő-testület – kocsmai szint alá züllesztéséhez. Tovább

Folytatódott a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Szarvas Koppány Bendegúz pere
Újabb tárgyalási naphoz érkezett Szarvas Koppány Bendegúz önkormányzati képviselő pere, amelyben hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják a momentumos politikust. A december 8-ára beidézett rendőrök arról beszéltek, hogy az ominózus Kossuth téri erőszakos tüntetésen füstgránát, kő, üveg és tojás is repült feléjük. Tovább

Józsefvárosi helyezkedések: Sátly Balázs belépett a Momentumba
„A mai napon csatlakoztam a Momentum politikai közösségéhez” – közölte Sátly Balázs józsefvárosi önkormányzati képviselő, aki a közelmúltban hagyta ott az LMP közösségét. Tovább