
Főhajtás Horváth Zsuzsa cigányprímásnő életútja előtt
Március 6-án lett volna 80 éves Horváth Zsuzsa cigányprímásnő, akinek tiszteletére családja emlékünnepséget tartott a Baross utcai Muzsikus Cigányok Parkjában. A zenész hosszú éveken át a Koszorú utcában lakott és rendszeresen a Szent József templomba járt.
Tovább
Kommunizmus áldozatainak emléknapja: a gyilkos ideológia szelleme ismét itt kísért
„Amikor már azt hinnénk, hogy túl vagyunk ezen az őrületen és megtanultuk, hogy nem lehet a társadalmat erőszakos őrültek kezébe adni, ezek követői, szellemi leszármazottai újra itt vannak. Újra vér borítja a pesti utcakövet, újra emberekre támadnak: maszkokban, hátulról, viperával taszítják a földre és verik őket félholtra” – emelte ki Ferencz Orsolya önkormányzati képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen. Tovább

A fiatalon elhunyt Babicsek Bernátra emlékeznek a Turay Ida Színházban
A Turay színésze, Babicsek Bernát 2021. december 31-én, 41 éves korában tragikus körülmények között hunyt el. Az emlékére szervezett esten kiosztják a róla elnevezett díjat is, amelyet olyan 41 év alatti fiatal, zenész-színész kaphatja, aki méltó utódja lehet Babicsek Bernátnak. Tovább

Százhetvenhat éve született a „jó palóc”
Minden évben három alkalommal kiemelt megemlékezést tart a Mikszáth Kálmán Társaság az íróról. Kálmán napján Horpácson, egykori lakhelyénél, halála évfordulóján a Fiumei úti temetőben, a síremlékénél, január 16-án születésnapján pedig több helyszínen, közte a Mikszáth Kálmán téren emlékeznek az íróra. Tovább

Nyolcvan éve kezdődött a doni áttörés
1943. január 12-én indítottak a szovjetek offenzívát a Don-kanyart védő 2. magyar hadsereg ellen. A megfelelő felszerelés és a német fél segítségének elmaradása mintegy 120 ezer magyar katona sorsát pecsételte meg. Hollik István az Orczy-kerti Tiszti hősi emlékműnél gyertyagyújtással tisztelgett a hősök előtt. Tovább

„Ma is követnünk kell az 56-osok példáját”
Katonai tiszteletadással, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján vasárnap délelőtt a Kossuth Lajos téren. A józsefvárosi Corvin közben több szervezet is emlékezett. Tovább

65 éve végezték ki a Corvin köz legendás parancsnokát
Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége (MSZVSZ) a Corvin közben tartott ünnepi rendezvényt kedden, amelyen kivégzésének 65. évfordulóján megemlékeztek Iván Kovács Lászlóról, a Corvin köz parancsnokáról és a közelmúltban elhunyt Wittner Máriáról, mindketten Józsefváros díszpolgárai is voltak. Tovább

Damjanich: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt
A tizenhárom vértanú egyikének, az Aradon kivégzett Damjanich János tábornok szavai is elhangoztak a polgári oldal október 6-ai megemlékezésén a Fiumei úti sírkertben. Tovább

Trianon 102: Minden magyar része az egységes nemzetnek
2010-ben határozott úgy az Országgyűlés, hogy – amit 1920-ban egy döntéssel szétszakítottak a világ akkori vezetői – újra összeforrasztja: a magyar nemzetet. Törvénybe iktatták, hogy a Trianonban önkényesen átrajzolt határokon kívül rekedt nemzettestvéreinkkel együvé tartozunk. Tovább

Március 15-ei megemlékezések Józsefvárosban
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz kötődő megemlékezések és rendezvények már pár nappal az évforduló előtt megkezdődtek kerületünkben: így a Fiumei úti sírkertben séta, míg a Múzeumkertben változatos programok várták az érdeklődőket. A Józsefvárosi Önkormányzat március 15-én délelőtt, míg a Józsefvárosi Fidesz kora délután emlékezett a hősökre a Horváth Mihály téren. Tovább

Már szombaton elkezdődnek a március 15-éhez kapcsolódó programok
Rendhagyó tárlatvezetésekkel, történelmi sétákkal, kézműves foglalkozásokkal, gasztrokulturális vásárral idézi meg a forradalom hangulatát március 12. és 15. között a Magyar Nemzeti Múzeum és a Múzeumkert, a forradalom évfordulóján ünnepélyes zászlófelvonás lesz a Kossuth téren, ingyenes Szent Korona-látogatás az Országházban, valamint a budai várban és a Várkert bazárban is lesznek családi és gyermekprogramok. Orbán Viktor miniszterelnök a Békemenet záró helyszínén, a Kossuth téren mond ünnepi beszédet. Tovább