
Újabban rendőrnek adják ki magukat az online csalók
Banki alkalmazottnak, sőt, újabban rendőrnek adják ki magukat kiberbűnözők, akik a jóhiszeműséget kihasználva ürítik le a bankszámlánkat.
Tovább
Kiakadtak a helyiek: Pikóra szavaztunk, de most már jöjjön a Fidesz
„Csövesnapközit” csinált a baloldal vezette önkormányzat a Harminckettesek teréből! Ez a véleménye a lakosságnak a tér felújításáról, ahol „italozók ordibálnak” és vegzálják a járókelőket. Nem tették zsebre a képviselők, amit a józsefvárosiaktól kaptak. Tovább

Olvasói levél: szlalomozás a vendéglátók táblái között
A József-körúti vendéglátóhelyek teraszai néhol rendezettek, de többnyire nem ez a helyzet. Sok az igénytelen, sőt zavaró kitelepülés, amelyen keresztül menni is „kalandos” – erről írt olvasónk, Anna, aki nem érti a város vezetése miért engedi így elcsúfítani az utcákat. Tovább

Összeomlott a józsefvárosi Parkolási Igazgatóság szolgáltatói rendszere
Nem működnek a telefonvonalak, az elektronikus levelezés és parkolási engedélyeket sem adnak ki a szolgáltatói rendszer meghibásodása miatt – írták az önkormányzat oldalán. Tovább

Losonci negyed: Elmaradó ígéretek, 1,5 éve süllyedő útszakasz
Jól hangzik, hogy a baloldali városvezetés rendre lakossági fogadóórákat szervez, csakhogy, miután a végeláthatatlan ígérgetésen kívül nem kap segítséget itt az egyszeri polgár, ezért mára már a kutya se kíváncsi rá. Az önkormányzati dolgozók általában többen vannak egy ilyen eseményen, mint a lakosok. Így volt ez a legutóbbi Losonci negyedi programon is: a jelenlévők megtudhatták, milyen tervek lesznek, és hogy mi mindent nem sikerült az önkormányzatnak megvalósítani a vállalásaiból, illetve a problémákat pedig kezelni sem igen tudják. Tovább

Parkolási engedély: Kígyózó sorok a Német utcában
Február 28-án lejárnak az előző évi lakossági várakozási engedélyek. Március 1-től már csak az a helyi lakos parkolhat autójával az utcán, aki kifizeti a Pikó Andrásék által megszabott várakozási díjat, ez korábban ingyenes volt. Ennek okán kígyózó sorok és egyre nagyobb káosz alakult ki a Parkolás Igazgatóság Német utcai irodája előtt. Tovább

Ferencz Orsolya: A belső értékekhez kötődjünk, mert azok a viharos időszakban is megtartanak
A mögöttünk álló nehéz időszakról, a kerület legsarkalatosabb problémáiról és kihívásairól, a magyar űrkutatási programról és az adventről beszélgettünk Ferencz Orsolya négygyermekes édesanyával, aki nemcsak 2010 óta, azaz több, mint 12 éve képviseli az önkormányzatban a Tisztviselőtelepet, hanem űrkutatásért felelős miniszteri biztos is. Tovább

Menekülnek az emberek Pikó Józsefvárosából
Míg az elmúlt évtizedben stabilan 71-72 ezer fő volt a kerület lakossága, amióta Pikó András a polgármester, rohamosan fogyatkozik Józsefváros népessége. Az önkormányzat adatai szerint jelenleg mintegy 6 ezerrel kevesebben rendelkeznek állandó bejelentett lakcímmel Józsefvárosban mint 2019-ben. Tovább

Fél éve tart a Kenyérmező utcaiak kálváriája
Igencsak megkeseríti a II. János Pál pápa tér melletti kis utca lakóinak életét a Wolt Market, ami tavasszal nyitotta meg egységét a Kenyérmező utcában. A lakosok szerint rakodási terület híján az áruszállítók szabálytalanul állnak meg, ellehetetlenítve a közlekedést, a futárok fittyet hánynak a KRESZ szabályaira, és zajos tevékenységük zavarja a lakók éjszakai pihenését is. Az önkormányzat nem segít, a Wolt fogadkozik, hogy mindent megtesznek a probléma békés rendezéséért. Tovább

Már 8 milliárd ember él a Földön
November 15-én átlépte a 8 milliárdot a Föld lakossága – az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) számításai szerint. A csúcspontot várhatóan 2100-ra érjük el, akkor 10,4 milliárd ember él majd a bolygónkon. Tovább

Közmeghallgatás – Ellentétben a józsefvárosiakkal, a baloldal elégedett saját magával
Egy helyi lakos kérdésére szinte kivétel nélkül úgy nyilatkoztak a hatalmon lévő baloldali önkormányzati képviselők, hogy elégedettek eddigi teljesítményükkel. Még a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz is, aki nem mellesleg „cigányozott” az elmúlt hetekben egy jóízűt, előtte meg akasztott volna, ráadásul jelenleg is bíróságra jár hivatalos személy elleni erőszak vádja miatt. A közmeghallgatáson az öndicséreten túl amúgy szó volt az adóemelésekről, a köztisztasági- és a hajléktalan-problémáról is. Tovább