
Az első magyar regény írójáról kapta nevét a Dugonics utca
A felvilágosult abszolutizmus korában élt Dugonics András kegyesrendi szerzetes Etelka című művét az első magyar regénynek tartják. A Fiumei úti Sírkert irányába tartó Dugonics utca korábban Temető, illetve azt megelőzően az Orczy utca nevet viselte.
Tovább
Főúri lakból könyvtár – A Wenckheim-palota története
Dúsgazdag földbirtokos pesti otthonának épült a mai Baross utca elején álló palota. A minden főúri pompával ellátott épület a házigazda elhunytával üresedett meg, mígnem a főváros megvásárolta és könyvtárrá alakíttatta: ma Európa egyik legszebb könyvtárépülete. Tovább

Mediterrán ékszerdoboz – A Lőrinc pap tér története
Három békebeli palota és egy különleges templom öleli körbe a Lőrinc pap teret, amelynek története éppen 130 évvel ezelőtt vette kezdetét. 1892. június 30-án döntöttek ugyanis úgy a városatyák, hogy a Jézus szíve templom előtt egy kis teret alakítanak ki. Tovább

110 éve nyílt meg az Erkel Színház
A Quo vadis? című előadással éppen 110 évvel ezelőtt nyílt meg a Népopera, vagy ahogyan ma ismerjük, az Erkel Színház. A kulturális intézmény a viharos XX. században moziként, művelődési házként és színházként is üzemelt. A 2013-ban teljesen felújított színházat az elmúlt években kedvezményesen látogathatták a kerületi lakosok, ám ezt a lehetőséget a baloldali városvezetés már nem biztosítja. Tovább

Isten éltesse a 244 éves Józsefvárost!
Éppen 244 évvel ezelőtt, 1777. november 7-én Mária Terézia királynő engedélyezte, hogy az addig Pacsirtamezőnek nevezett külső pesti terület a Józsefváros nevet vegye fel. A dátum bizonyos, a névadóról azonban mai napig megoszlanak a vélemények: egyesek szerint József főherceg, mások szerint Szent József után kapta nevét otthonunk, Józsefváros. Tovább

Józsefvárosban is lakott a 190 éve elhunyt Katona József
A Bánk bán szerzője több éven keresztül a Szentkirályi utcában lakott, amelyre emléktábla is felhívja a figyelmet. Tovább

Ezen a napon hunyt el A Pál utcai fiúk írója
A Józsefvárosban született és kerületünkben több helyszínen is lakó Molnár Ferenc 1952. április elsején New Yorkban halt meg. Tovább

Józsefvárosi utcák névadói: Márkus Emília, a Nemzeti Színház dívája
Kinek a neve áll az utcatáblán? Ki is volt ő? – tesszük fel sokszor a kérdést, mikor egy ismerősnek tűnő utcába botlunk. Sorozatunkban elsőként kerületünk egyik legkisebb utcájának, a Márkus Emília utcának nézünk utána: ki is volt ő, és miért viseli nevét vajon ez a kis utca a Blaha Lujza tér és Stáhly utca között? Tovább