
Hétszázezer forintot ért egy gyűjtőnek A Pál utcai fiúk első kiadása
Rekordösszegért kelt el Molnár Ferenc kultikus Józsefvárosban játszódó regényének egyik első kiadású példánya.
Tovább
„Az éjszaka csodái” a Polgárok Házában
Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő zenés irodalmi estjén Weöres Sándor műveiből válogat. Az április 6-án 18 órakor kezdődő programra a belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz kötött. Tovább

Százhetvenhat éve született a „jó palóc”
Minden évben három alkalommal kiemelt megemlékezést tart a Mikszáth Kálmán Társaság az íróról. Kálmán napján Horpácson, egykori lakhelyénél, halála évfordulóján a Fiumei úti temetőben, a síremlékénél, január 16-án születésnapján pedig több helyszínen, közte a Mikszáth Kálmán téren emlékeznek az íróra. Tovább

Petőfi Sándor születésének legendája és józsefvárosi kötődései
Maga Petőfi Sándor is előszeretettel hangsúlyozta, hogy január elsején született, ugyanakkor a szakma egyetért abban, hogy valójában pár nappal korábban látta meg a decemberi napvilágot. Erről, a költő kerületi kötődéseiről, egy másik „hamis” legendáról, illetve feleségéről-özvegyéről, Szendrey Júliáról a Józsefvárosban lakó Ratzky Rita irodalomtörténésszel, Petőfi-kutatóval beszélgettünk. Tovább

Ma van a magyar költészet napja
Számos kulturális programmal, így könyvbemutatókkal, irodalmi estekkel, költőtalálkozókkal vagy akár versenyekkel tisztelegnek április 11-én a magyar líra előtt szerte a Kárpát-medencében. A magyar költészet napját József Attila születéséhez kötjük, de e napon született Márai Sándor is. Tovább

A Pál utcai fiúk nyomában
Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényével lopta be Józsefvárost az ifjúság szívébe. A regény ikonikus helyszínein ma is fellelhetők Nemecsekék nyomai. Tovább

Kertész Imre-emlékséta a VII. és a VIII. kerületben
Kertész Imre-emléksétát indított a Kertész Imre Intézet: a Sors és sodródás címmel meghirdetett sétákon olyan VII. és VIII. kerületi helyszíneken kalauzolják végig az érdeklődőket, amelyek ihletői lehettek a Nobel-díjas író számos alkotásának. Tovább

Szendrey Júlia több volt, mint Petőfi özvegye
Sokan „csupán” Petőfi Sándor feleségeként, özvegyeként tekintenek-emlékeznek Szendrey Júliára. Kevesebben tudják, hogy verseket írt, Andersen meséket is fordított. Utolsó éveiben a józsefvárosi Horánszky (akkor még Zerge) utca 13. szám alatt lakott, ahol Ratzky Rita irodalomtörténész – több évvel ezelőtti – kezdeményezésére szeptember 6-án emléktáblát avattak tiszteletére. Tovább

Ezen a napon született Molnár Ferenc
A Pál utcai fiúk szerzője a kerületben született, és több helyen is lakott Józsefvárosban. A kerületi hangulat több regényében is visszaköszön. Tovább

2015 augusztusában hunyt el Fejes Endre
A Rozsdatemető és a Jó estét nyár, jó estét szerelem szerzője a VIII. kerületben született, 1994-ben Józsefváros Becsületkeresztjével tüntették ki, 2018-ban pedig Díszpolgári cím posztumusz kitüntetésben is részesült. Tovább

Józsefvárosban is lakott a 190 éve elhunyt Katona József
A Bánk bán szerzője több éven keresztül a Szentkirályi utcában lakott, amelyre emléktábla is felhívja a figyelmet. Tovább