interjú
Deák Dániel: Pikó András a mintája annak, hogyan kell rosszul vezetni egy kerületet

Deák Dániel: Pikó András a mintája annak, hogyan kell rosszul vezetni egy kerületet

A politikai elemző szerint még a balliberális politikusok is beismerik háttérbeszélgetéseken, hogy Pikó András kudarcos városvezető, s mint mondja: ezt tapasztalják a lakosok is. Az ex-klubrádiós józsefvárosi polgármester regnálása alatt ráadásul felerősödtek a közbiztonsági-, és a hajléktalanproblémák. Deák Dániellel pályafutásáról, a legújabb könyvéről és Józsefvárosról is beszélgettünk.

Tovább
Wolf Kati: Már kisgyermekként tudtam, hogy énekes leszek

Wolf Kati: Már kisgyermekként tudtam, hogy énekes leszek

Egy ország kedvencévé vált, amikor kislányként előadta a Vuk főcímdalát. Felnőttként számos zenekarban megfordult, szerepelt a Megasztárban és az X-faktorban is, majd Európa is megismerhette hangját az Eurovíziós Dalfesztiválon. Jelenleg saját dalaival koncertezik, illetve népszerű a gyerekeknek szóló albuma is. A józsefvárosi közöség legtöbbször a Szenes Iván-emlékkoncerteken láthatta-hallhatta. Wolf Katival beszélgettünk. Tovább

Pikó fő szabálya, hogy nem lop, de azért az önkormányzati költségvetést vonzónak nevezi

Pikó fő szabálya, hogy nem lop, de azért az önkormányzati költségvetést vonzónak nevezi

A fő szabály az, hogy nem lopunk – mondta Pikó András a Jelen magazinnak, megjegyezve: a pályamódosításában közrejátszott az is, hogy vonzó lehetőségként tekintett az önkormányzati költségvetésre. Az interjút az a Tóth Ákos jegyzi, aki a Józsefváros Újság egykori főszerkesztőjeként buzgóságában telerakta akkori főnöke, Pikó képeivel a közpénzből fenntartott önkormányzati újságot. Tovább

Regőczy Krisztina: Józsefvárosban húztam először korcsolyát

Regőczy Krisztina: Józsefvárosban húztam először korcsolyát

Az 1970-es és 80-as években egy ország szurkolt a Regőczy-Sallai jégtánckettősnek, akik világbajnoki címmel, s megannyi dobogós helyezéssel hálálták ezt meg. Azt már kevesebben tudják, hogy Regőczy Krisztina ezer szállal kötődik Józsefároshoz. Itt nőtt fel, itt járta iskoláit és a Vajda Péter utcai általános iskola udvarán korcsolyázott először. Gyermekéveiről, pályafutásáról kérdeztük. Tovább

Kovács Antal: A természetes borokban hiszek

Kovács Antal: A természetes borokban hiszek

Az egyik legismertebb magyar sommelier, Kovács Antal már 30 éve van a pályán. A Gundel étteremben kezdte, majd kis kanyarral saját borkereskedést nyitott a Palotanegyedben. Emellett tősgyökeres józsefvárosi, hiszen születése óta a kerületben él. Kovács Antallal a pályafutásáról, a borokról, valamint Józsefvárosról beszélgettünk. Tovább

Baki Róbert: Amikor elkészül egy hangszer, az olyan, mint egy gyermek születése

Baki Róbert: Amikor elkészül egy hangszer, az olyan, mint egy gyermek születése

Körülbelül azóta árulnak hangszereket a Luther-házban, amióta az felépült. A Luther utca 1/c szám alatti Bestone Music Kft. – ahol Baki Róbert és Ifj. Kónya Lajos vonós hangszereket készít – immár 20 éve üzemel. Kézzel alkotott hegedűik ott vannak több budapesti zenekarban és zeneiskolában. Baki Róbert hegedűkészítő mesterrel, vagy ahogyan a nemzetközi porondon ismerik, Roberto Bachiassal beszélgettünk. Tovább

Kocsis Máté: A baloldali önkormányzatok tovább erőltetik az iskolai lmbtq-propagandát

Kocsis Máté: A baloldali önkormányzatok tovább erőltetik az iskolai lmbtq-propagandát

Pikó Andrásék Józsefvárosban beleírták az esélyegyenlőséginek hívott programjukba, hogy bár a törvény megnehezíti, meg kell próbálni eljuttatni az lmbtq-tartalmakat a gyerekekhez – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Mandinernek adott interjúban. Kocsis Máté egyebek mellett beszélt az antifák erőszakos cselekményeiről, annak várható következményeiről, valamint arról a baloldali hazugságról, miszerint a kormány kivérezteti az ellenzéki önkormányzatokat. Tovább

Péter atya: A húsvét választ ad a mai kor szenvedéseire is

Péter atya: A húsvét választ ad a mai kor szenvedéseire is

Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe arra hív minket, hogy hálát adjunk azért az örök életre szóló meghívásért, amit a keresztség által nyert el minden hívő keresztény – vallja Lőrincz Zoltán Péter atya, az idén 95 éves Budapest-Törökőri Lisieux-i Szent Teréz templom plébánosa, akivel húsvétról, és a szentatya látogatásáról is beszélgettünk. Tovább

Ambrózy Áron: Teljes agyrém, hogy Pikóék LMBTQ-emlékhelyeket akarnak a kerületbe

Ambrózy Áron: Teljes agyrém, hogy Pikóék LMBTQ-emlékhelyeket akarnak a kerületbe

Madártávlatból is látszik, hogy milyen színű vezetése és ideológiai elkötelezettsége vezetése van Józsefvárosnak – indított Ambrózy Áron, a Pesti Srácok újságírója és a Politikai Hobbista című műsor felelős szerkesztője, aki pár éve még a Teleki tér környékén tapasztalta meg résztvevő megfigyelőként a kerület „földtörténeti ciklusait”. Avagy: a nagy dolgok, az országos vagy egyenesen civilizációs jelenségek hogyan szűrődnek le egészen a legközvetlenebb környékünkig. Tovább

Martsa Piroska: Akkor jöttem ki a virtuális térből, amikor mindenki befelé tartott

Martsa Piroska: Akkor jöttem ki a virtuális térből, amikor mindenki befelé tartott

Egykoron a József utcában faragták az Operaház és a Parlament köveit, majd művészek vették birtokba a 37. számú házat, ahol Ferenczy Béni, Róth Miksa, Kós Károly és André Kertész mellett Martsa István szobrász, illetve M. Szűcs Ilona festő is élt és alkotott. A művészházaspár hagyatékát őrzi és ápolja lányuk, Martsa Piroska, aki restaurátorként, rajzfilmesként és szobrászként tette le névjegyét, mind emellett küzd a Martsa Műterem fennmaradásáért. Tovább

Vincze Lilla: A józsefvárosi éveim alatt született meg a Napoleon Boulevard

Vincze Lilla: A józsefvárosi éveim alatt született meg a Napoleon Boulevard

A Balaton partjánál nőtt fel, de zenei pályája már a fővárosban indult be. A Palotanegyedben lakott, amikor megismerte a Solaris zenekart, és hozzájuk csatlakozva jött létre a kultikus Napoleon Boulevard. Zenei pályafutásáról, a józsefvárosi évekről és a jelenlegi zenei produkcióiról is beszélgettünk Vincze Lillával. Tovább