előadás
A legszebb Ady-versek hangoznak fel a költő síremlékénél

A legszebb Ady-versek hangoznak fel a költő síremlékénél

A Napisten papja című előadással folytatódik a Nyáresték a Fiumeiben című rendezvénysorozat szombaton a Fiumei úti sírkertben. Turek Miklós versszínháza Ady Endre életművét mutatja be.

Tovább
Idén is háromnapos a Ludovika Fesztivál

Idén is háromnapos a Ludovika Fesztivál

Május 11-13. között rendezik meg az idei Ludovika Fesztivált, amelyen könnyűzenei koncertek, katonai bemutatók, családi programok, illetve érdekes előadások is lesznek az Orczy-parkban. Tovább

Ferencz Orsolya: A technikai fejlődés és árnyoldalai

Ferencz Orsolya: A technikai fejlődés és árnyoldalai

Megkerülhetetlen tényező az űrtevékenységünk során a morál, hiszen nem mindegy, hogy az ember a technológiai vívmányokat jóra vagy rosszra használja – mondta Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Károli Szabadegyetemen március 27-én tartott előadásában. Ezen szó esett az ember alkotta technikai vívmányokról, az űrtevékenységről, valamint ennek a bolygónkra gyakorolt hatásairól. Tovább

Neemolaj – A paradicsom őrangyala

Neemolaj – A paradicsom őrangyala

Egy trópusi fafajta magjából sajtolt olaj lehet a zöldségek megmentője, legalábbis ami a kártevőket – különösképpen a vándorpoloskát – illeti, amely néhány éve rendkívüli bosszúságot okoz a gazdáknak, illetve a háztáji termelőknek – többek között ez is kiderült az ELTE Füvészkertben tartott Paradicsomnapon. Tovább

Dalok, történetek, előadások – műsorkavalkád a székely autonómiáért

Dalok, történetek, előadások – műsorkavalkád a székely autonómiáért

Magyar Főnix címmel a székely autonómiáért indított aláírásgyűjtési akció tiszteletére tartanak műsoros estet pénteken a Polgárok Házában. Tovább

A 122 éves Golgota tér kálváriája

A 122 éves Golgota tér kálváriája

A Tisztviselőtelepet határoló Golgota tér 1899-ben kapta nevét, miután néhány évvel korábban ide helyezték át a Kálvária téri Kálvária stációit, amelyek ugyan a világháborúban megrongálódtak, ám napjainkban újjáépítették azokat. A tér 2013-as felújítása során kettőskereszt emlékművel gyarapodott, és a kerület államalapítási ünnepségeinek ikonikus színtere lett. Tovább

A mozgásszervi betegségekre fókuszál Semmelweis Egészség Napok áprilisi rendezvénye

A mozgásszervi betegségekre fókuszál Semmelweis Egészség Napok áprilisi rendezvénye

Felnőttkori térdfájdalmak, tények és tévhitek a parasport világából, gyakori sportsérülések, a „home office” környezet kialakítása – többek között ez is felmerül témaként a Semmelweis Egészség Napok április 29-i online programján. A mozgásra és a mozgásszervi betegségekre fókuszáló rendezvényen előadásokkal, tornával várják az érdeklődőket. Tovább