pikóandrás

  • Új kerékpársávok, illetve buszok és biciklik által közösen használható forgalmi sávok kialakítása kezdődik el június 29-én a Baross utcában. A Nagykörúton és Szabó Ervin tér közötti szakaszon 30 km/h sebességkorlátozást vezetnek be. A Baross utca biciklisbarát átalakítását a VIII. kerületi önkormányzat kérése alapján végzik a Budapest Közút szakemberei.
  • Pozitív lett Pikó András koronavírus tesztje – osztotta meg a hírt a polgármester október 27-én délután. Távolléte alatt Szili-Darók Ildikó alpolgármester helyettesíti Pikó Andrást.
  • „Józsefváros elindult a lejtőn” – jellemezte Pikó András teljesítményét Sára Botond, a helyi Fidesz alelnöke, fővárosi kormánymegbízott. A kerület korábbi vezetője szerint a lakosok arra panaszkodnak, hogy Józsefváros kezd újra nyolcker lenni.
  • A polgármester a jelenséget azzal magyarázza, hogy felfestettek biciklisávokat, valamint folytattak korábban megkezdett fejlesztéseket: így a Déri Miksa utca felújításának tervezését és 2 köztéri wc megnyitását.
  • Rendszeresen felmerülő kritika a kerület vezetésével szemben, hogy a közterületek tisztasága hagy kivetnivalót maga után, minden korábbinál több a hajléktalan, romlott a közbiztonság, és leálltak a fejlesztések. De lássuk hogyan látják az elmúlt egy évet a politikusok.
  • Nem az önkormányzat szemetel – jelentette ki Pikó András az október 7-én megtartott online lakossági fórumon reagálva azokra a lakossági tapasztalatokra, amelyek a köztisztaság siralmas helyzetére hívják fel a figyelmet.
  • A lakosok éjszakai nyugalmát hosszú ideje megkeseríti az Auróra Kioszk. Józsefváros új vezetése hétszázezer forintért mediátorcéget fogadott a vita rendezésére. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen Pikó András bevallotta: kudarcot vallott a folyamat.
  • Új, sátorral fedett, műfüves focipálya és fitnesspark épült a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola udvarára. Az elkészült sportlétesítményeket október 7-én adták át, amely keretében a második osztályosok bemutató órát is tartottak.
  • Folyamatosan előkerülő téma Józsefvárosban a korábban megszokott, ám az idei évre szinte lenullázódott társasházi felújítási pályázat. A legutóbbi keret-emelési javaslatot Pikó András polgármester és a baloldali frakció leszavazta.
  • Pikó András korábbi választási ígéreteihez képest a közterületek koszosabbak, az utcákat hajléktalanok és drogosok lepék el, a társasházak támogatása szinte lenullázódott – többek közt erről panaszkodtak a lakosok a Józsefvárosi Fidesz lakossági fórumán.