Már hétfő délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni vakcinát adtak be, ami azt jelenti, hogy sikeresen indult az oltási akcióhét – jelentette ki György István. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás. Valamennyi oltóhelyen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek.
Jelenleg is ötféle oltóanyaggal oltanak, amelyek mindegyike elérhető az oltóhelyeket – tette hozzá, és hangsúlyozta az oltás felvételének fontosságát. A sikeres lebonyolítás érdekében arra kérték a kórházakat, hogy ha szükséges, a hosszú várakozási időt elkerülendő nyissanak új oltóhelyeket.
Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni.
A harmadik oltás felvétele is nagyon fontos
Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége. Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. A már jól ismert kórházi és az újonnan nyitott oltópontokon reggel 7 és 19 óra között – előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is – várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást.
Forrás: MTI