„Földszinti lakásommal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Állandóan vizesedik és irtózatosan penészes. Ennek az előzetes felmérések alapján több oka van. Egyrészt, mivel a lakásom szomszédos a nyílt légteres bejárati folyosóval (a vakolat már teljesen lepotyogott róla), szigetelve sincs, onnan rendkívüli módon hűl a lakásom. Másrészt a konyhám sarkának a hátsó oldalán volt régen egy közös használatú falikút, amit évekkel ezelőtt megszüntettek, s ott a leglátványosabb az ázás” – írta olvasónk.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A probléma kettős, és nem biztos, hogy teljes mértékben megoldható – kezdi Weisz Gábor Miklós. Mint mondja: a kültéri folyosó állapotát kell először megvizsgálni. Amennyiben a folyosón sosem volt szigetelés (értsük ez alatt, hogy az építésekor), akkor sajnos tulajdonosként nem követelhetjük, hogy a hőhidat szigeteléssel szüntesse meg a társasház, viszont arra megvan a jogunk, hogy kérjük a társasházat az eredeti vakolt állapot visszaállítására, hiszen már azzal is csökkenthetjük a nedvesedést.

Közgyűlés elé kell terjeszteni a témát, és jobb esetben a közösség elfogadja a javítást. Amennyiben elutasítja, még mindig élhetünk bírságon igénnyel, hogy kötelezze a házat az eredeti épített állapot visszaállítására.

A falikút kérdése már egy egyszerűbb témának tűnik. Valószínűleg a falban bent hagyták a régi csövet, a kutat pedig csak úgy szüntették meg, hogy ledugózták a végét és befalazták. A valószínűsíthető hiba, hogy a bent maradt elöregedett vezeték szivárog. Ebben az esetben a társasház biztosítására a közös képviselőnek meg kell rendelnie a cső elbontását csőtörés miatt, hiszen ebben az esetben a biztosító a munkát téríti.