„A 80 évvel ezelőtti doni katasztrófa arra emlékeztet bennünket, hogy mi, magyarok nem sodródhatunk bele mások háborúiba” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebookra feltöltött videóüzenetében. Hollik István a józsefvárosi Tiszti hősi emlékműnél gyertyagyújtással tisztelgett Don-kanyarban 1943-ban hősi halált halt magyar honvédek emléke előtt.

A politikus üzenetében kiemelte, Magyarországnak van mit tanulnia az elmúlt évszázad szörnyű és kegyetlen háborúiból: a doni katasztrófa arra emlékeztet, hogy „mi, magyarok nem sodródhatunk bele mások háborúiba, hiszen a nagyhatalmak játszmáiban mi mindig csak a rövidebbet húzhatjuk”.

Ezt a tanulságot a magyarok számára „földben és vérben mérik”, hiszen Magyarország az I. világháború után elveszítette területének kétharmadát, a II. világháborúban pedig több százezer magyar halt meg – tette hozzá.

Hollik István azt mondta, ez az áldozat kötelez, mindent meg kell tenni, hogy Magyarország kimaradjon a szomszédban zajló háborúból, és minél hamarabb lezáruljon az orosz-ukrán háború.

Mi is történt?

1941 decemberére megtorpant a német előrenyomulás a Szovjetunióban, ezért a német katonai vezetés azt követelte, hogy a teljes magyar haderő vonuljon a keleti frontra. Ezt a magyar vezetésnek sikerült lealkudnia az összesen 207 ezer katonából álló 2. magyar hadseregre. Ebből azonban mindössze 90 ezer fő volt a harcoló állomány, amelynek 1942-ben feladatául a Don mellett 200 kilométernyi frontszakasz védelmét kapta, ráadásul ehhez a feladathoz megfelelő fegyverzettel és felszereléssel sem rendelkezett.

1942 őszére pedig az oroszok hídfőállásokat létesítettek a Don nyugati partján, amiből 1943. január 12-én a mínusz 35-42 fokban támadást tudtak indítani. A beígért német segítség elmaradt, így a magyar katonák hősies küzdelme ellenére a szovjetek néhány nap alatt megsemmisítő csapást mértek a 2. magyar hadseregre.

A magyar katonák a végsőkig kitartottak fedezve a szövetségesek biztonságos elvonulását. A Don-kanyarban mintegy 120 ezer magyar katona vesztette életét, tűnt el, illetve került fogságba.

Forrás: MTI, Hírnyolc