Az Amerikából érkező támogatás pontos összegét egyelőre nem ismerjük, ahogy az sem világos még, hogy a 2022-es választási időszakot megelőzően vagy akár napjainkban részesül-e a közhasznú alapítvány dollárban utalt rendszeres „tőkeinjekcióban”.

A polgármester is tagja volt

A Közélet Iskolája Alapítvány kuratóriumának egyébiránt maga Pikó András is tagja volt 2019 májusáig. Az alapítvány pénzügyeiért felelős vezetője pedig Udvarhelyi Tessza – aki lelkes civil mozgalmárként bekerült az önkormányzatba is, miután Pikó Andrást 2019-ben kampányfőnökként segítette a polgármesteri tisztség elnyerésében.

Fotó: Hírnyolc

A kampányfőnök asszony jutalma az önkormányzatban újonnan létrehozott „Részvételi Iroda” vezetői pozíciója lett, ahol egykori civil aktivistatársaival (a Város Mindenkié Csoport „szakértői”) együtt dolgozik a progresszióért (értsd: gettósításért) az amerikai „elvtársak” útmutatása szerint.

Máshonnan is érkezett pénz…

A Közélet Iskolája Alapítvány működését azonban nem kizárólag az Action for Democracy biztosítja. Korábbi beszámolóikat böngészve az alábbi nemzetközi szervezeteteket és „egyebeket” találjuk a támogatók katalógusában: a kommunista élharcosról elnevezett Rosa Luxemburg Stiftung; Soros György Open Society egységei; Rockefeller Brothers Fund; American House Foundation; US Department of State; az USA magyarországi nagykövetsége (!).

Fotó: Hírnyolc A “hírhedt” Aurórában van a képzési központja és az irodája a Közélet Iskolájának

Az alapító okirata szerint a közhasznú alapítvány elvileg „politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független”, a közhasznúság jegyében mégis olyan címekkel tart képzéseket és programokat, mint például „akció és kampányszervezés; polgári engedetlenség; civilek és választási kampányok; aktivista grafika és molinóképzés”.

Karácsony Gergelyéktől is kaptak pénzt

Ellentmondásra hívta fel a figyelmet az Adatradar egy közel ötmilliós szerződéssel kapcsolatban, melyet a Karácsony Gergely vezette főváros kötött a Közélet Iskolája nevű szervezettel. Habár a nyilvánosságnak azt kommunikálták, hogy beszerzési eljárás keretében választották ki a Soros-közeli szervezetet, a szerződésből kiderül, hogy eljárás mellőzésével döntöttek – összegezte a Magyar Nemzet az Adatradar információit.