Magyarországon annak következtében maradt el a koronavírus-járvány harmadik hullámának drámai berobbanása, mert a kormány védelmi intézkedései következetesek voltak – erre is rámutatott napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés idei első ülésén. Ugyanakkor a járványadatok egész Európában, így Magyarországon is növekedést mutatnak: itthon a járványgörbe 10 napja nem csökken, a második hullám lefelé tartó szakasza megtorpant, vélhetően a ragályosabb vírusmutáció miatt ismét emelkedő tendencia jöhet. Ezért szükség van az Országgyűléstől kapott felhatalmazás meghosszabbítására és az eddigi szabályok szigorú, következetes betartására.

A vakcina az újranyitás feltétele

A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert csak az oltás mentheti meg az életeket és a munkahelyeket. Orbán Viktor szerint az európai vakcinellátás bizonytalanságai mellett is biztosan kijelenthető: a magyarok május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy olyan, hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinákra támaszkodik. Ezért is a legfontosabb feladat minél több vakcina gyors beszerzése.

„Nekünk minden olyan vakcina jó, amely biztonságos, és amellyel a világon már több millió embert beoltottak” – mondta.

Az orosz vakcinából 3 hónap alatt 1 millió ember oltására elegendő vakcina érkezik, a kínaiból pedig 2,5 millió ember beoltására elegendő adagot vásárolt a kormány – tájékoztatott a miniszterelnök. Ezzel Magyarországon már 5 hatékony és biztonságos vakcinának van engedélye. Orbán Viktor arra is jó esélyt lát, hogy április elejére meghaladja a 2 milliót a beoltottak a száma, vagyis minden 60 évnél idősebb regisztrált honfitársunk megkapja az oltást.

Online konzultáció indul az újranyitásról

A kormány nem csak a „zárva táblát” akarja átfordítani, hanem újra akarja indítani az egész gazdaságot és a polgári társadalmi életet – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

„Azt akarjuk, hogy Magyarország erősebben jöjjön ki a járványból, mint ahogy belementünk” – tette hozzá.

Jelezte: a nyitásról online konzultáció indul, 7 kérdésben kérik ki az emberek véleményét.

Akcióterv a gazdaság újraindítására

Az eddigi válságkezelés lényege a munkahelyek megvédése volt, amelyet eredményesnek nevezett a miniszterelnök, mivel decemberben ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt, a munkanélküliek aránya pedig az EU-ban a harmadik legalacsonyabb.

A kormány gazdaság-újraindítási akciótervet indított – folytatta –, a kabinet meggyőződése, hogy a gazdaságot munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel, beruházástámogatással kell újraindítani.

Az akcióterv hét lépése:

  • a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése,
  • a lakásfelújítási program,
  • a bajbajutott vállalkozások bértámogatása,
  • az orvosbéremelési program,
  • a 13. havi nyugdíj visszaépítése,
  • a 25 év alattiak szja-mentessége
  • és kamatmentes újraindítási gyorskölcsön biztosítása – 10 millió forintig – a legkisebb vállalkozásoknak.

A következő jelentős lépés pedig egy nagyívű, az EU-val közösen finanszírozott beruházástámogatás lesz, amelynek a legnagyobb nyertese a magyar felsőoktatás lesz, mivel megvalósul hazánk történetének legnagyobb egyetemfejlesztési terve 1500-2000 milliárd forintos befektetéssel.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a mai válságkezelés logikája más, mint 2010 előtt volt: a mostani nemzeti jellegű, nem az emberekkel fizetteti meg a válság árát, szemben a 2010 előtti világgal, amikor a válságok árát főként a nyugdíjasokkal fizettették meg.

A kormányfő úgy összegzett: Magyarország egy erős ország, ezért állta jól a sarat a járvány idején.

Végül elmondta, a kormány az elkövetkező hónapokban három nagy ügyön fog dolgozni: végigviszi a tömeges oltási akciót; a konzultáció után – az emberek véleményét figyelembe véve – fokozatosan, kellő óvatossággal kivezeti a korlátozásokat; és újraindítja a gazdaságot.

Forrás: MTI