Müller Cecília a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című hétfői műsorában arról is beszélt, hogy a koronavírus nem ismeretlen, korábban már hatféle koronavírus volt képes emberi megbetegedést okozni, ez a mostani a hetedik, amely egy mutáción esett át, ami megváltoztatta a tulajdonságait. Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a megfertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen átesik a betegségen, és elsősorban az idős, több betegségben szenvedőkre nézve veszélyes, akiknek gyengébb az immunrendszerük, vagy olyan betegségben szenvednek, ami miatt esendőbbek a vírusfertőzéssel szemben.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta: Világszerte csaknem 87 ezer beteg van, de a felgyógyultak száma is egyre inkább emelkedik. Hangsúlyozta: a betegek csaknem 50 százaléka meggyógyult, a halottak aránya kevesebb mint 3 százalék. Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor kihangsúlyozta, hogy a törvény teljes szigorával fognak lesújtani azokra, akik hasznot próbálnak húzni a koronavírus kockázatából.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője is szólt arról, hogy Irán a koronavírus-fertőzés egyik gócpontjának számít. Ezért a repülőtereken és a közúti határokon is szűrik az onnan érkezőket.

Magyarország felfüggeszti az illegális migránsok beengedését a tranzitzónába

„Összefüggés van a koronavírus és az illegális migráció között”

– jelentette ki Bakondi György vasárnap. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója közölte, hogy Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális migránsok beengedését a tranzitzónába. Bakondi György elmondta: az illegális migránsok zöme Iránból, vagy Iránon keresztül érkezik. Kiemelte, hogy Irán a koronavírus-fertőzés egyik gócpontja, ott sok megbetegedés és haláleset is történt. Ezért Magyarország úgy döntött, hogy határozatlan időre felfüggeszti új emberek beengedését a tranzitzónába az ott lévő 321 ember és az ország védelme érdekében.

Olykor hajlamosak vagyunk túlaggódni bizonyos helyzeteket, de nem árt az óvatosság sem. Magyarországon egyelőre nem tudni koronavírusos betegről, ugyanakkor nem zárható ki, hogy hazánkba is megérkezik a vírus. Mire figyeljünk? Erről itt írtunk korábban.

Fotó latimes.com

Forrás: MTI, Hir8