Véget ért a nyaralás, kezdődik a politikai aktivizmus következő szemesztere. A momentumos Hermann György és párttársai ismét a Karmelita előtt bontottak a kordont. A józsefvárosi önkormányzati képviselő több baloldali aktivistához és politikushoz hasonlóan, szemmel láthatólag helyesírási problémákkal küzd.

Korbonmentes szép jó reggelt!”

– üzente posztjában. Majd rögtön hozzátette, a #korbonbontásrendszerbontás hashtag-et ezzel is bizonyítva, hogy elsőre sem elütés történt. A képen Hermann György a párt korábbi elnökével, Fekete-Győr Andrással, illetve Molnárka Gáborral, az I. kerületi önkormányzati képviselővel ölelkezik.

Fotó: Facebook

A Momentum közleménye szerint, ma van az ukrán függetlenség napja, és ez adta az apropót, hogy kordont bontsanak, amit mellesleg a NER szimbólumának tartanak.

Hermann Györgyéhez hasonló problémákkal küzd Jámbor András is, akinek posztjai rendszeresen hemzsegnek a helyesírási hibáktól. Egy alkalommal 11 hibát számoltak össze az országgyűlési képviselő egyetlen mondatos bejegyzésében. Emlékezetes eset volt az is, amikor Kunhalmi Ágnes nem tudta leírni a „fojtani” szót, vagy amikor Bangóné Borbély Ildikón a „minket” szó fogott ki.

Hermann György, miután többen figyelmeztették a hibára, időközben javította posztját.