Az elmúlt hetekben a vásárlók azt tapasztalhatták, hogy több alapvető élelmiszer ára folyamatosan csökkent, így több pénz marad pénztárcájukban. A július elsején indult Árfigyelő-oldal egyik fő feladata ez is volt: az egyes áruházláncok termékeit összehasonlítva könnyen megtudhattuk, hol a legolcsóbb egy-egy termék. Az árakat nyilván folyamatosan nézték a kereskedők is, így egymással versenyezve folyamatosan csökkentek az árak.

Kétszázezer látogatóval sikeresen elindult az online árfigyelő rendszer

Eddig több mint 650 ezren keresték fel eddig a július elején indult Árfigyelő-oldalt, aminek köszönhetően egyes termékek ára 5-20 százalékkal is csökkent. Az oldal az infláció letörésében is segít. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy 62 termékkategóriából 53-ban csökkent a termékek átlagára.

Július eleje óta:

  • több mint 20 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható a zöldpaprika, a fokhagyma és az újburgonya esetében,
  • több mint 15 százalékkal csökkent az alma, a kelkáposzta, a spagetti és a teljes kiőrlésű kenyér ára, több mint 10 százalékkal ment lejjebb a fehér kenyér, a fejes káposzta, a kefir, a margarin, a natúr joghurt, a sertészsír és a vöröshagyma ára.
  • A húsok közül a baromfihúsok ára csökkent a leginkább, jellemzően 5-10 százalék közötti mértékben.

Az árak csökkenését az árfigyelő rendszer mellett a kormányzat által június 1-jétől elindított kötelező akciózás is támogathatta, amelynek mértéke ráadásul augusztus elejétől 15 százalékra nőtt.

Augusztustól 15 százalékra emelkedik a kötelező akciózás mértéke

 

Az Árfigyelő és a kötelező akciózás mellett egyéb eszközökkel is igyekszik a kormány megtörni az inflációt, amely tervek szerint októberre már egyszámjegyű lesz.