Interaktív előadások, fórumok, kisfilmek révén megismerhetik mind a hat kart az érdeklődő fiatalok és szüleik. Dr. Merkely Béla raktor köszöntőjét követően a karok külön mutatkoznak be. Az Általános Orvostudományi Kar előadásai mellett virtuális egyetemi körsétát is tartanak. A Fogorvostudományi Kar online fogadóóráján a kar oktatóitól kérdezhetnek a középiskolások, a Gyógyszerésztudományi Kar programján megtudhatják az érdeklődők, mi mindenre jó a gyógyszerész diploma, mit és hol tanulnak a gyógyszerészhallgatók. Az Egészségügyi és Közszolgálati Karon a szakok bemutatása mellett a digitális egészségügy helyzetéről, az egészségügyi innovációk szerepéről is szólnak az előadók. Az Egészségtudományi Karon nemcsak a nagy múltú képzéseket – például a szülésznő, védőnő, mentőtiszt – ismerhetik meg a résztvevők, hanem az újabb szakirányokat is, köztük a radiográfiát, az optometriát vagy éppen az addiktológiai konzultánst. A Pető András Karon egyebek mellett kisfilm enged bepillantást a konduktori hivatás szépségeibe.

További információk és regisztráció a https://semmelweis.hu/nyiltnap/ honlapon lehetséges.