Több cikluson át volt a Tisztviselőtelep képviselője. Mire a legbüszkébb?
Egy csodálatos szakasza kezdődött az életemnek, amikor az ott élők megtiszteltek a bizalmukkal. Nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam: például, hogy milyen egy közösségi teret megtervezni az ott élőkkel. Talán ezért is a Bláthy-park az egyike azon eredményeknek, amire legbüszkébb vagyok, mert nem sűrűn fordul elő, hogy egy teljesen új parkkal és játszótérrel gazdagodjon egy negyed. Amikor először mandátumot nyertem, ennek a helyén egy szemétdomb volt. Leírhatatlan volt látni, hogy a gyerekek milyen örömmel játszanak a parkban, miután átadtuk.
Ugyanilyen büszkeséggel tölt el a Golgota tér felújítása is. Itt állt egykor a főváros egyetlen szabadtéri keresztútja egy kápolnával, amit sajnos a kommunisták felrobbantottak. Ezen a téren is elképesztő állapotokat örököltünk: a fák törzséből úgy álltak ki a fecskendők, mintha sündisznók lennének. Ezt a parkot is felújítva tudtuk visszaadni a lakóknak a mára ikonikus kettőskereszttel és a stációk helyreállításával.
Emellett kiemelném, hogy rengeteg tanácsot, szeretetet kaptam és kapok az ott lakóktól, már csak ezért sem állt soha szándékomban sem őket, sem a kerületet elhagyni.
A közelmúltban a Kálvária téren tartott fórumot. Miről számoltak be a kerületiek?
Nagyon sajnálom azt, ami 2019 óta zajlik ebben a kerületben. Egészen méltatlan az a hozzá nem értés, ahogy a kerület baloldali vezetői bánnak Józsefvárossal és az itt lakókkal. Fájó, hogy bár folyton közösségekről és részvételiségről beszélnek, éppen az itt élőket nem hallják, hallgatják meg. Pedig az emberek tele vannak panasszal. Elképesztően mocskos a kerület, annak ellenére, hogy egyik fő programpontjuk volt tisztábbá tenni Józsefvárost.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
A másik a drogkérdés, amit nemhogy nem oldanak meg, de gyakorlatilag visszahozták a problémát: mint látjuk a rosszemlékű Kék Pontot is visszacsempészték a kerületbe. A hajléktalanellátás is a lehető legembertelenebb és legálszentebb módon zajlik a kerületben. Amit ezek a magukat ellátórendszernek nevező konglomerátumok művelnek, az meglátásom szerint köszönőviszonyban sincs a valódi szakmaisággal. Jó példa erre, hogy vannak olyan helyei a kerületnek, ahol immár hónapok óta élnek az utcán emberek. Annak idején mi csináltunk egy LÉLEK-programot, ami segített visszaintegrálni ezeket az embereket a társadalomba. A mi politikánk az volt, hogy segítsünk, és ne konzerváljuk a problémát.
Józsefvárosban az Ön szakterülete volt a drogpolitika. Jelenleg mi a helyzet ezen a fronton?
Korábban én vezettem a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, amit annak idején teljesen új alapokra helyeztünk. Azokkal, akik nem, vagy nem a megfelelő módon végezték a feladatukat, például kontrollálatlanul osztogatták a tűket, nem hosszabbítottuk meg a partnerséget. Ellenben behoztunk olyan szereplőket, akik szívvel-lélekkel és magas szakmai színvonalon dolgoztak a probléma megoldásáért: ilyen volt az Emberbarát Alapítvány is, akiknek a segítségével a függőket fekvőbeteg ellátásba irányítottuk. Emellett akkreditációs képzéseket tartottunk, utcai megkeresőszoláglatot üzemeltettünk, tehát sokrétű tevékenységet folytattunk. 2019 után – miután láttam, hogy ebben a közegben lehetetlen érdemi munkát végezni – lemondtam az elnöki tisztségemről, és nem óhajtottam a felelősségben osztozni. Utódomtól, egy momentumos fiatalembertől túl sok tevékenységet nem láttuk az elmúlt években. Itt sem dolgoznak, egyszerűen nem csinálnak semmit. Ennek a szomorú következményét viszont nagyon is látjuk; Józsefváros pár év alatt egy évtizednyit csúszott vissza ezen a területen is.
Budapest tragédiája is az, hogy Karácsony Gergely személyében egy politikai aktivista-ideológus és csapata túszul ejtette a várost. Tönkretették a közlekedést, leszereltek háromezer kukát: ezt varázsolták ide 4 év alatt. Ráadásul úgy, hogy 200 milliárd tartalékkal vették át a fővárost, most meg a csőd közelében állnak, pedig a város bevételei is jelentősen nőttek. Karácsonyék eltapsolták a budapestiek pénzét.
Egy hónapja tette le parlamenti esküjét. Mik az eddigi tapasztalatai? Beszélt-e Jámbor Andrással?
Óriási megtiszteltetés a nemzet házában esküt tenni: az ember nem tud elszakadni attól a gondolattól, hogy milyen óriások nyomdokába lép. Viszont az első perctől láttam, hogy a baloldalon nem ez a fő mozgatórugó. Jámbor András amikor gratulált, megjegyezte, hogy sajnálja, hogy nem rendeztünk időközi választást az én megürült mandátumomra. Ezt én is őszintén sajnálom, mert az előző időközi választások példájából kiindulva, nem 2/3-dal hanem ¾-el nyert volna a polgári oldal.
Mit gondol a Szikra Mozgalom politikusának eddigi tevékenységéről?
Egészen elképesztő az az ügy, ami körülötte kipattant. Már önmagában durva dolog az a bolsevik csapat, amit szervezett: ebben valami romanticizált imádat veszi körül azt a kommunista ideológiát, amely százmilliós nagyágrendben tett tönkre emberi sorsokat. Legnagyobb cimborái pedig azok az antifák, amelyeket több ország is terrorszervezetté nyilvánítani. Miután valakik, akik összekapcsolhatók az antifákkal bottal, viperával vertek félholtra ártatlan embereket, Jámbor, a rendőrség által sokáig a lehetséges elkövetők között számontartott nőt mutatta be áldozatként, nem a bántalmazott embereket. Ez a nő Jámbor András tagtársa a Szikra Mozgalomban, akit csak azért nem tudott az ügyészség megvádolni a bűncselekmény elkövetésével, mert a nő az élettársa alibit szolgáltatott a részére. Az az élettársa, aki azóta öngyilkos lett, vélhetőleg azért, mert a laptopján 70 ezer pedofil felvételt találtak, köztük olyanokat is, amelyen óvodáskorú gyerekek szexuális sanyargatása szerepelt. Sőt, az is felmerült, hogy ezek közül a felvételek közül többszázat ennek az aktivista nőnek a lakásán forgattak. Jámbor pedig egy szót nem szól erről az ügyről, pedig önként kellene segítse a hatóság munkáját, hogy minél tisztábban lehessen látni ebben a kérdésben.
Öngyilkos lett a pedofilképek Szikra Mozgalomhoz kötődő tulajdonosa
A józsefvárosi Momentum felszólította Önt, hogy ne szavazza meg a státusztörvényt. Erről mi a véleménye?
Nem hallottam róla, de szerintem a Momentumnak először Szarvas Koppány Bendegúzt kellene felszólítania lemondásra, miután az önkormányzati képviselőt elsőfokon elítélték hivatalos személy elleni erőszak miatt. Ezt a törvényt viszont mindenkinek ajánlom elolvasásra: a pedagógusok életpályája ezzel nagyon sok ponton sokkal jobb helyzetbe kerül: pl. csökken az óraterhelés, emelkedik a szabadságok ideje. Az, hogy itt felhergelik a gyerekeket és trágár táblák alatt masíroztatják őket méltatlan, miközben, ha valaki akadályozza a közoktatás ügyét, az éppen a baloldal. Miután 2022-ben a választók világossá tették, hogy nem kértek belőlük, a brüsszeli barátaikkal akarják a saját programpontjaikat lenyomni a magyarok torkán: így például, hogy nyissuk ki a határokat a migránsok előtt, töröljük el a rezsicsökkentést, lépjünk be a háborúba. Ezeket kerülőúton akarják végrehajtani, és az alól sem tisztázták még magukat, hogy kinek a megbízásából kaptak az állítólagos ládikóikba százmilliós adományokat. Ez az egész nem más, mint kísérlet arra, hogy külföldről beavatkozzanak egy ország belügyeibe. Ennek a magyarországi baloldal az egyik eszköze.

Fotó: Hírnyolc/Baranyai Attila
Senki nem vitatja a pedagógusok béremelésének jogosságát: ezt viszont éppen a baloldaliak akadályozzák azzal, hogy segítik Brüsszelt a Magyarországnak járó pénzeszközök visszatartásában. A céljuk pedig világos: a magyar gazdaság versenyképességét akarják lerontani a kormány megbuktatása érdekében. Ha valóban pedagógusbéremelést szeretnének elérni, akkor legyenek kedvesek a hazaárulást legalább egy időre felfüggeszteni.
A fő szakterülete az űrkutatás, s jelenleg éppen egy újabb magyar űrhajós kiválasztása zajlik. Mik ennek a projektnek a következő állomásai?
Az Európai Űrügynökséggel közösen és összehangoltan zajlik négy jelölt kiképzése. Az elméleti órák mellett jelentős óraszámú fizikai tréningjük van. A napokban vesznek részt egy túlélő programban a Magyar Honvédség szervezésében. De sok minden vár még rájuk a speciális merüléstől a repülésig, bezárólag. Az év vége felé dől el, hogy a négy jelöltből ki lesz az a kettő, aki kiutazik Houstonba, ahol majd megkezdheti az amerikai kiképzési programot. A másik két személyre itthon számítunk, hiszen nagyon sok eleme van az űrprogram földi kísérésének is. Hogy végül a két emberből ki fog repülni, az csak az utolsó hónapokban derül ki.

Fotó: KKM
Mindenesetre bízom benne, hogy ez nem egy egyszeri küldetés lesz, és a magyar űrhajóscsapat több lehetőséget is kap majd, elvégre 2030-ra több állandó űrbázis valósulhat meg, amihez személyzetre is szükség van. Márpedig bármily furcsának hangzik, az emberiség űrhajóshiánnyal küzd. Azt gondolom, hogy Magyarországnak most egy olyan képessége alakul ki, amit később szolgáltatásként is fel tudunk ajánlani a közös programokhoz. Ugyanez a helyzet az egyetemekkel, magyar vállalkozásokkal, akik részt vesznek ebben a programban. Az űrkutatás egyre inkább piaci alapúvá kezd válni, és ebben az üzletben nekünk is kell legyen helyünk. A most előkészületi fázisban lévő 30 napos magyar űrutazás céldátuma 2024 év vége, esetleg 2025 közepe.