A modern, alacsony sugárdózisú CT-berendezéssel egyedülálló módon mozgóképek is készíthetők, így lehetőség van az állkapocsmozgások, illetve lágyrészmozgások megjelenítésére is, ami a különböző nyelési-, hangképzési-, illetve a szájpadhasadéki és a beszédjavító műtétek esetében nagy segítség. A beruházás részeként kialakítottak az intézet belső udvarán egy szabadtéri pihenőteret is a gyakorlatukat itt töltő hallgatók számára.
A centrumban mintegy 1200 ajak- és szájpadhasadékos gyereket látnak el, az új orvosi képalkotó berendezéssel a fogak és az arckoponya részletgazdag megjelenítése mellett az arcüregek, a közép- és belsőfül is vizsgálható. Ez fül-orr-gégészeti, illetve fogászati gócszűrésre is alkalmas, valamint a műtéti rekonstrukció optimális stratégiájának megválasztásához fontos – emelte ki Merkely Béla rektor.

Fotó: Kovács Attila / Semmelweis.hu
Nagy Krisztián, az arcrekonstrukciós részleg vezetője elmondta: többségében négyévesnél fiatalabb gyerekeket látnak el, de ezen belül minden második betegük egyévesnél is fiatalabb.
A műtőberuházás része volt a modern levegőztető-rendszer, a műtőasztal, műtő lámpák, és a megfelelő műszerezettség. Nemcsak veleszületett arcfejlődési rendellenességgel, hanem általános fül-orr-gégészeti panaszokkal is felkereshető az intézmény – írta a Semmelweis Egyetem.

Fotó: Kovács Attila / Semmelweis.hu
A beruházás egyetemi és pályázati forrásokból, valamint jelentős részben a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány gyűjtési akciójából és külső adományozók segítségével valósulhatott meg mintegy 160 millió forint értékben.
Forrás: MTI