Elfogadták a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt

Bányai Rudolf | 2020. 06. 16. – 13:59

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt.

© Fotó
MTI/Balogh Zoltán

A jogszabályban az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy a veszélyhelyzetet szüntesse meg. A képviselők 192 igen szavazattal hagyták jóvá a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot.

A kormány azonban továbbra is szükségesnek tartja több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, valamint néhány átmeneti intézkedés bevezetését.

  • Meghatározták a hatósági házi karantén szabályait, és lehetőséget adtak a felmentésre az alól különös méltánylást érdemlő esetekben.
  • Döntöttek arról is, hogy a honvédség fegyverrel működhet közre a veszélyhelyzettel és az egészségügyi válsághelyzettel kapcsolatos feladatokban.
  • A katasztrófavédelmi törvénybe beleírták, hogy a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzésére, illetve következményeinek elhárítására veszélyhelyzetben – a törvényben már meghatározott intézkedéseken túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
  • A törvény megerősíti a veszélyhelyzet alatt bevezetett fizetési moratóriumot a hitelre, a kölcsönökre és a lízingszerződésekre december 31-ig.
  • Tartalmaz rendelkezéseket például az iskolákban, a szakképzésben a tanév befejezéséről, egyes vállalati adónemek bevallásának elhalasztásáról, az egyes ágazatokat megillető adó- és járulékkedvezményekről, a Széchenyi Pihenő Kártyára adható béren kívüli juttatás emeléséről és mentesítéséről a szociális hozzájárulási adó aló, vagy a lejáró szociális és családügyi ellátások meghosszabbításáról.
  • Év végéig továbbra is 15 ezer forintig lehet PIN-kód nélkül érintéssel fizetni, és július 1-jéig marad az ingyenes parkolás is, szeptemberig pedig nem kell közterület-használati díjat fizetnie a vendéglátóhelyeknek.
  • Újdonság, hogy az állami foglalkoztatási szervként eljáró Békés Megyei Kormányhivatal munkáltatói kérelem alapján engedélyezheti, hogy a munkáltató új munkahelyteremtő beruházás esetén munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot legfeljebb huszonnégy hónap alapulvételével alkalmazzon, amennyiben a beruházás megvalósítása nemzetgazdasági érdek.
  • Különleges szabályokat fogadtak el a járvány miatt meghiúsult, utazási iroda által szervezett utakra. Ez a többi között azt tartalmazza, hogy ha az ügyfél ezt elfogadja, az iroda utalványt is adhat pénzvisszafizetés helyett.
  • Rögzítették azt is, hogy a rendezvények helyszínén való tartózkodásra a kormány továbbra is különös szabályokat állapíthat meg.
  • A veszélyhelyzet idején lejárt okmányok pótlására lesz idő, mert azok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek.
  • Meghatározták a menekültügyi eljárás átmeneti szabályait december 31-ig az Európai Bíróság tranzitzónával kapcsolatos májusi ítélete nyomán. A menedékjogi kérelmet a kormányrendeletben meghatározott külképviseleteken lehet benyújtani.

A parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is.

Forrás: MTI

Rovat