Az Óbudai Egyetem és a MAGNUS Aircraft Zrt. ennek érdekében szándéknyilatkozatot írt alá, amelynek célja, hogy alacsony költséggel fenntartható, környezetkímélő légi járműveket állítsanak elő – derül ki a két fél közleményéből.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

„Céljaink közt szerepel a MAGNUS Aircraft Zrt.-vel nagyobb, 4-6 üléses hibrid, és elektromos repülőgépek fejlesztése, valamint további közös k+f tevékenységek megvalósítása is” – hangsúlyozta az együttműködés aláírásakor az egyetem rektora. Prof. Dr. Kovács Levente elmondása szerint az új típusú légijármű hajtásláncának (a repülő hajtását biztosító rendszer) tervezésében vállalna szerepet az Óbudai Egyetem, a MAGNUS Zrt. szakemberei pedig a géptest kialakításával, összeszerelésével, tesztelésével vesznek részt a közös munkában. Mint az egyetemtől megtudtuk: a projektben a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, valamint a Neumann János Informatikai Kar kutatói vesznek részt.

Fotó: Magnus Aircraft Zrt.

„Cégünk minden tőle telhetőt megtesz, hogy az együttműködés eredményeként mielőbb piacra kerülhessen a közös fejlesztésű repülőgép” – emelte ki Tarány Gábor, a MAGNUS Aircraft Zrt. (repülőgép-fejlesztéssel, -gyártással és -forgalmazással foglalkozó vállalkozás) elnök-tulajdonosa.

A repülőkről készült fotók illusztrációk.