Áder János leköszönő köztársasági elnök a Sándor-palota bejáratánál fogadta Novák Katalint május 10-én, amikor az új államfő átvette a hivatalát. A korábbi és a jelenlegi köztársasági elnök együtt vonult be az államfői rezidenciába és az elnöki irodába, majd a Sándor-palota teraszára.
Őrségváltás. Ma reggel átvettem a Sándor-palota kulcsát Áder Jánostól. Minden magyar számíthat rám és én is számítok minden magyarra. Köszönjük a munkáját, Elnök úr!
– írta közösségi oldalán Novák Katalin, akit március 10-én választott meg az Országgyűlés a rendszerváltozás óta hatodik köztársasági elnöknek. Az ünnepélyes beiktatás szombaton lesz, a rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik.
Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.