Nincs még egy ember a világon, aki megszenvedte azt, hogy mi a földön legyünk. Olyan, aki saját magából áldozott azért, hogy felnőhessünk, hogy emberek lehessünk. Mert egy dolog kijelenthető: édesanyja mindenkinek van, és ha vannak is negatív példák, azt elmondhatjuk, hogy a legtöbb ember mögött olyan anya van, aki méltó arra, hogy köszöntsük. Hisz anya csak egy van. Nem véletlen, hogy ANYAnyelvünk, melyet édesanyánktól tanulunk, tele van olyan kifejezéssel, mely a anya-gyermek kapcsolatra emlékeztet. ANYAföld és ANYAtermészet, mely táplál és védelmez minket, ANYAkovász, mely saját testéből táplálja a többi kovászt, ANYAjegy, mely összeköti anyát és gyermekét.
A második gondolatom az, hogy bár az édesanyákról írni nagyon hálás, de azért mégsem olyan egyszerű, hiszen mennyi költőnk, írónk, képzőművészünk próbálta „megfesteni” az anyai szeretet, hány és hány csodálatos vers, novella, regény témája, az anyai gondviselés, önfeláldozás a gyermek és édesanyák kapcsolata. Mi újat lehet ebben a témában írni? Mi az, amit még nem írtak le előttünk, sokkal szebben, sokkal szívbe markolóbban. Nem sokat.
Fotó: Kristina Paukshtite / Pexels
Talán csak annyit, hogy a mai világban még jobban oda kell figyelni az édesanyákra. Hisz’ oly korban élünk, amikor egyeseknek már ez sem szent. Oly’ korban, ahol már nem anya van, hanem 1-es számú szülő, ahol egyesek azon kísérleteznek, hogy hogyan lehet férfiként szülni, vagy hogyan lehet gyereket kihordani testen kívül.
Ne vegyük el az édesanyáktól ezeket a csodákat, ne ejtsünk csorbát az anyai szerepeken, ha jó volt ez évezredeken keresztül, ne próbáljunk rajta változtatni.
Köszönjük meg édesanyáknak, hogy megszült és felnevelt minket. Köszönjük meg, hogy amíg tudja, fogja a kezünket. Ha már nem tudjuk személyesen felköszönteni, vigyünk kedvenc virágából sírhelyére, gyújtsunk egy gyertyát emlékére.
Mert édesanyánk csak egy van és ez így lesz, míg világ a világ.
