A közösség építés legalapvetőbb része, amolyan „első téglája” a szociálisgondoskodás – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára Visegrádon, a szociális dolgozók napja alkalmából.

Fülöp Attila hangsúlyozta: ezen a napon a legfontosabb, hogy azokról esik szó, akik a szociális gondoskodást választják élethivatásuknak. Hozzátette: szociális gondoskodás annyit jelent, hogy valaki ráébred arra, hogy a közösség, amelyben él, nem csak jogokat biztosít, de elvár bizonyos kötelezettségeket is. Az államtitkár szerint mára mintha elfelejtettük volna, hogy a gondoskodás másokról „életünk egyik alapértelme”.

Fülöp Attila a Magyar Ápolási Egyesület kitüntetésátadó ünnepségén arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány időszaka ráébresztett arra, hogy a szociális biztonságot nem jó összetéveszteni az anyagi biztonsággal. Ha nincs „segítő kéz”, amely „a bajban is ott van velünk”, mit sem ér az anyagi biztonság. A pandémia ráébresztett arra is, hogy csak közösségben lehet élni – mutatott rá.

Horváth Ildikó, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt, nagyon bízik abban, hogy azt az erőfeszítést, amelyet most, a járvány negyedik hulláma idején az ápolásban dolgozók tesznek az emberekért, a társadalom felelős viselkedéssel hálálja meg, és így a kórházakban dolgozókra kevesebb teher nehezedik az elkövetkező időszakban.

Forrás: MTI