Cseh Tamás egy igazi egyéniség volt. Bereményi Gézával remek párost alkottak, zenéjük, dalszövegeik semmivel nem volt összehasonlítható. De Cseh Tamás nem csak zenész volt, hanem egy igazi közösségépítő, közösségteremtő ember. Bármerre is járt – legyen az Bakonybél vagy a Káli-medence – mindig értékes emberek vették körül, akikkel mindig azon dolgozott, hogy lehet szebb, értékesebb, élhetőbb, élvezetesebb a körülöttünk lévő élettér.

Az az érettségire kapott ajándék…

Cseh Tamás 1943. január 22-én született a Bakáts téren. Gyerekkorának nagy részét Tordason töltötte, ott végezte el az általános iskolát, majd 1956-ban családja Budapestre költözött és az érettségit már itt tette le a József Attila Gimnáziumban. Érettségi ajándékként nagyszüleitől egy gitárt kapott, ezen kezdett el zenélni, melynek köszönhetően megalapította első zenekarát is, a Sztereót.

Tanult a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskola rajztanári szakán, és a Képzőművészeti Főiskolán is, majd rajzot tanított egy általános iskolában.

A nagy találkozás: Bereményi Gézával

1970-ben találkozott Bereményi Gézával, akivel elkezdtek közösen dalokat írni. Zenei pályafutását innentől számíthatjuk. Bereményivel közel 40 évig alkottak együtt, számos nagylemezt, koncertet, színházi előadást köszönhetünk nekik.

Isten éltesse a 75 éves Bereményi Gézát, Józsefváros díszpolgárát!

Cseh Tamás a nyolcvanas években csatlakozott az éppen megalakuló Katona József Színházhoz, ahol önálló estjeivel lépett fel, de színházi darabokban is játszott. 1996 novemberében mutatta be A telihold dalai című estjét, mely estjével búcsúzott el a Katona József Színháztól 1998-ban.

A józsefvárosi Bárka Színház

A ’98-99-es évadtól a józsefvárosi Bárka Színházban kezdte szervezni fellépéseit. 1999. október 15-én megkezdődött az Összes dalok időrendben című előadás-sorozata, melyet a ’71-es dalokkal nyitottak. A színház társulatának haláláig tagja volt.

Zenei munkásságáért 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1993-ban Liszt Ferenc-díjas lett, a Fővárosi Önkormányzat Pro Urbe elismerését 1998-ban vehette át Bereményi Gézával közösen. 2001-ben Kossuth díjat kapott, majd 2008-ban Józsefváros díszpolgára lett. 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét és a Magyar Örökség díjat.

Az utolsó koncert

Utolsó koncertjét 2006-ban adta, utána állapota egyre rosszabb lett. A súlyos beteg Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én, 66 éves korában hunyt el.

Utolsó útjára, a Farkasréti temetőbe ezrek kísérték el. A gyászszertartáson barátja és alkotótársa Bereményi Géza – aki szintén megkapta a Józsefváros díszpolgára címet – búcsúztatta.