Most írtam alá azt a kormányrendeletet, amellyel január elsejétől 15 százalékkal emeljük a nyugdíjakat Magyarországon – közölte Orbán Viktor december 13-án a közösségi oldalán. Mint kifejtette: az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában tombol az energiaválság. Ez bennünket, magyarokat is nyomaszt és érint. Védekeznünk kell, mi magyarok ársapkákkal és rezsicsökkentéssel védjük meg a családokat. De a védekezés közben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Magyarországnak vannak olyan céljai, amelyek túlmutatnak a nehéz időszakokon – tette hozzá.

Az egyik ilyen nagy célként a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzését tűzték ki.

„Ezt a célt 2010 óta minden évben sikerült elérnünk. Most, hogy 15 százalékkal emeljük január 1-ével a nyugdíjakat, ez 2023-ban is így lesz. A nyugdíjasok számíthatnak ránk”

– fogalmazott a kormányfő.