Az eseményen a legfontosabb téma a durvuló, gyakran fegyvert is használó illegális migráció volt, amiről Rétvári első kézből szerzett információkat, amikor október végén Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével együtt meglátogatták a magyar határ védőit a déli határszakaszon. Ha azt gondolnánk, ennek semmi köze a józsefvárosiak szűkebb életéhez, emlékezzünk csak a migráns nőknek szervezett biciklitanfolyamra két éve a Mátyás téren. Ekkor derült ki, a migráció támogatói jelenleg is ott ülnek a kerületvezetésben.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

– Ebből is látszik, hogy Pikó András és testülete, tudatosan készül arra, hogy a józsefvárosiak pénzét az ide érkező migránsok körülményeinek javításába fektesse–mutatott rá Szilágyi Demeter képviselő.

A szerb-magyar határnál rendszeressé váltak az erőszakos támadások

A Nemzetbiztonsági bizottság Kocsis Máté kérésére tette nyilvánossá azt a titkosszolgálati jelentést, amiből egyebek mellett kiderült, hogy mára rendszeressé váltak az erőszakos, fegyveres támadások a szerb határ mentén, az embercsempészek a tálib titkosszolgálat közvetlen irányítása alá tartoznak és a térségben ugrásra készen állnak olyan terrorszervezetek is, mint az ISIS, az Al-Kaida és a Hamász.

Durva: Így jut 5,2 millió forintért Németországba egy illegális migráns

Rétvári Bence elmondta: az embercsempészet jól jövedelmező iparággá nőtte ki magát az utóbbi években. Egy embercsempész díjazása egy Törökországtól Németországig tartó útra általában 5,2 millió forint. Ezt „sikerdíjként”, lépésről lépése fizetik ki a migránsok, ahogy teljesül egy-egy újabb szakasz. De léteznek kisebb tarifák is: egy átkelésért a szerb-magyar határon körülbelül félmillió forintot kérnek a bűnözők. Az embercsempészeknél – akár az utazási irodáknál – vannak különböző „csomagok”, attól függően, ki milyen szállást és étkezést szeretne útközben.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Akár 100 milliót is keresnek egyetlen fuvarral

Azt, hogy mekkora üzlet az Európába irányuló embercsempészet, Rétvári Bence egy példával világította meg.

– Sokszor látunk a hírekben olyat, hogy valahol az M5-ösön fogtak egy kisbuszt, és benne volt húsz migráns. Ez az embercsempész számára a Törökországtól Németországig tartó teljes szakaszra hússzor 5,2 millió forintot jelent, ami így több mint 100 milliót ér fuvaronként.

A brüsszeli adatok szerint szeptemberig 230 ezer illegális migráns jutott be az EU-ba, és ez így legalább egymilliárd euróval gyarapította az embercsempészek bankszámláját. Tehát ez a bűnözési ág nagyobb profitot hoz, mint a fegyver- vagy kábítószer-csempészet, ráadásul sokkal egyszerűbb is. Ez az oka, hogy a jól kiképzett, terrorista tálib fegyveresek átvették az uralmat a kisebb szerbiai maffiózóktól, így most az egész útvonalat ugyanaz az afgán hálózat tartja a kezében.

Fotó: Havran Zoltán

Szervezett munkamegosztás

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy mi zajlik nap mint nap kora esténként a déli határon. A jól őrzött, kettős kerítésen a legtöbben létrával próbálnak átjutni.

– Ha megnézzük ezeket a videókat, jól látszik hogy, kinek mi a feladata. Van például egy létravivő emberük. Amikor jönnek a rendőrök, ő visszadobálja a létrákat a szerb oldalra, majd visszaviszi azokat, hogy ne kelljen újat venni. Nagyon komoly munkamegosztás van – magyarázta az államtitkár. Azt már a hírekből tudjuk, hogy a valamilyen oknál fogva mégis ott hagyott létrákat, mások szintén begyűjtik a szerb oldalon, hogy újra eladhassák, vagy egyszerűen hazavigyék.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Az illegális migránsok éjjel, kidolgozott taktikával támadnak

A határkerítést általában sötétedés után nagy tömegben támadják meg.

– Szürkületkor megjelenik pár figura nagy hidegvágókkal és fölvágják a kerítéseket. Fél-másfél óra múlva feltűnnek 15-20-30 fős csoportok a kerítéstől 500-1000 méterre. Megjelenik mondjuk húsz csoport, és amikor besötétedik, mindenki egyszerre indul meg a határ felé. Így próbálják a rendőröket megosztani – magyarázta az államtitkár. Rétvári azt is elmondta, hogy a videókon gyakorta látható kődobálás is a taktika a szerves része, hogy közben a többiek időt nyerjenek és át tudjanak jutni magyar területre.

Fotó: A szerb belügyminisztérium által közreadott felvétel

Van akit már hatvanszor „kapuztak ki”

A bűnözők részét helyben elfogják és „kikapuzzák”, azaz visszakísérik a tranzitzóna kapujához. Akik bejutnak Magyarországra, azokról a rendőrök már tudják, hogy a főúton körülbelül hol fognak fölbukkanni, és már várják őket. Akiket „kikapuztak”, azok rendszerint megkeresik az embercsempészüket és megpróbálnak újra bejutni. Tudnak olyan személyről, aki már hatvanszor is próbálkozott.

– Ez megy minden este – mondta az államtitkár, majd hozzátette: láthatóan van értelme a rendőri fellépésnek, mert miután a szerbek a szabadkai halálos lövöldözés után nagy erőkkel kivonultak, nagyon visszaesett a határsértők száma. Azonban sajnos ez csak pár hétig lesz így…