Egészen fiatalon kerítette hatalmába az előadóművészet – éneklés és zenélés formájában. Hogyan emlékszel a kezdetekre és miként jutottál az X Faktorig? Ez mit jelentett számodra?

Budapesten születtem és Veszprémben nőttem fel hagyományos értékrendű családban, köszönhetően a pedagógus szüleimnek. Már gyerekkoromban is zenével töltöttem a szabadidőm nagyrészét, majd egyre komolyabbá vált az érdeklődésem. Elkezdtem a barátaimmal, iskolatársaimmal zenekarokat szervezni. Az X Faktor lehetősége pedig a legjobbkor jött számomra, hiszen akkor már több éve foglalkoztam a zenéléssel, sok időt, energiát és persze pénzt is fordítottam rá. Hiszen annak anyagi vonzata is van, ha az ember igazán szeretne foglalkozni valamivel. A televíziós műsor pedig egy nagyon erős visszaigazolást adott arról, hogy igenis van értelme csinálni. Pedig először nem is akartam részt venni benne…

Hogy-hogy?

A tehetségkutató felhívását az öcsém szúrta ki, kettőnk közül ő volt az, aki azonnal jelentkezett is. Csak akkor fordult meg a fejemben, hogy én is részt vegyek benne, amikor elvittem Tamást a válogatásra. Eldöntöttem, hogy én is indulok, onnantól teljes erőbedobással erre koncentráltam.

Ami viszont ez után történt, az már történelem. Hogy foglalnád össze?

Azt a hivatást űzhetem, amit szeretek, ami kitölti az életem, hiszen ez nem egy munka, nem egy szakma. Amit csinálok, az számomra egy folyamatos köszönet a közönség felé, s ezt minden dallal és minden koncerten igyekszem kifejezésre juttatni.

Fotó: Vastag Csaba

Már most hosszú pályafutást tudhatsz magad mögött. Változott valami a kezdetek óta?

Ez egy folyamatos változás, hiszen felfogásom szerint, ahogy az ember is változik az idő előrehaladtával, úgy a zene is komolyodik az emberrel. A lehetőségek is így jönnek, nyitva tartom a szemem. Például nem rég egy katonazenekar koncertjén voltam vendég előadó a Festetics-kastélyban, ami annyira megtetszett, hogy a saját zenekaromat is bevonnám ebbe, hogy alkossunk valami közöset.

Így megy ez, történnek a dolgok, és ami megtetszik, azt igyekszem beépíteni a saját gondolatvilágomba. Ami viszont biztos nem változott: sosem szerettem beállni a sorba, sem zenészként, sem emberként. Azt csinálom, amit szeretek.

Mik a terveid a nyárra?

Nem rég jött ki egy közös dalunk Sterbinszkyvel, DR BRS közreműködésével. Ennek az útját, ismertségét tervezzük egyengetni. Mostanában amúgy mi úgy teszünk, mint a régi nagyok, az Illés, vagy az Omega, azaz olyan dalokat játszunk el a koncerteken, amiket eddig nem adtunk ki. Hiszen, mint mondtam, a zenélést úgy fogom fel, mint egy köszönetnyilvánítást a közönség felé. Ezért természetes, hogy lekövetjük az ő visszajelzéseiket ilyen módon is.

Mit gondolsz a mai magyar könnyűzene helyzetéről?

Egyrészt úgy látom, és ez nem csak Magyarországra igaz, hogy külföldi, főként amerikai példákból próbálnak inspirálódni az előadók. Másrészt világszinten is egy folyamatos körforgást látok. Korábban elkezdett dominálni az elektronikus jelleg a könnyűzenében, most viszont kezd elmozdulni újra a hangszeres zene irányába. Számomra ez nagyon pozitív.

Fotó: Vastag Csaba

Ez felfogható egyfajta zenei konzervativizmusnak. Viszont más téren is egyértelműen kinyilvánítottad a konzervatív értékrended. Miért tartod ezt fontosnak?

Ha megkérdeznek, az ismertségből fakadó felelősségem teljes tudatában, elmondom mit gondolok a világról. Nincs azzal baj, ha az ember beszél az értékrendjének az alappilléreiről. Ha valakivel ezekben egyet értek, azzal tudunk róla beszélgetni, de elfogadom azt is, ha más nem ért egyet az én nézőpontommal. Így működik a demokrácia és a szólásszabadság.

A választási kampány során Sára Botondot támogattad.

Botond kedves ismerősöm, ismerem a munkásságát és a dolgokhoz való hozzáállását. Sokszor találkoztunk a korábbi józsefvárosi fellépéseink alkalmával. Ezekről az időkről is kedves emlékeket őrzök.

Hogy érezted magadat ezeken a fellépéseken?

Józsefvárosban mindig kifejezetten vendégszerető, baráti közönséggel találkoztam. A jóhangulatú koncerteket pedig minden alkalommal jó beszélgetések, finom ételek követték. Egyébként ide kicsit mindig úgy jöttem, mint aki „haza jár”, hiszen sokáig a közelben – igaz Ferencvárosban – a Ráday utcában laktam, így sokszor megfordultam Józsefvárosban is.