A Megváltóval és nevelőapjával való kapcsolat elmélyítését célozza a józsefvárosi Szent József plébánia szervezésében a november 6-i egész napos gyalogos férfizarándoklat. A Michels Antal atya vezetésével reggel 8 órakor a Horváth Mihály téri templomban való szentmise után induló 19 kilométeres zarándoklatra várják mindazokat a férfiakat, akik szívesen csatlakoznak és imádkoznak azért, hogy Krisztus a férfi lét erőforrásait erősítse bennük.

A zarándoklat szándéka szerint Szent József évében, az ő közbenjárására Krisztushoz imádkoznak, hogy a férfi lét erőforrásait, az egyházért, a nemzetért, a családokért érzett felelősséget, áldozatkészséget erősítse a résztvevőkben, mivel Szent József minden férfi és apa számára követendő példát mutatott.

A Horváth Mihály térről elindulva a menet Budapest belső részeit bejárva, a Duna környezetében halad majd, és az út során Ferenc pápa ‘Apai szívvel’ kezdetű, Szent Józsefről szóló apostoli levelén elmélkednek majd mindazok, akik csatlakoznak.

A zarándoklathoz bármikor lehet csatlakozni, alsó és felső korhatár nincs. A szervezők kérik, hogy a résztvevők Szentírást, ennivalót, esőköpenyt mindenképpen vigyenek magukkal.