A kiegyezést követően újra felerősödtek a nemzeti hangok Magyarországon, és ennek jó példája, hogy osztrák elnyomás ellen küzdő magyar történelmi személyiségekről neveztek el számos közteret. Ilyen volt II. Rákóczi Ferenc, aki a török uralom alól felszabadult és Habsburg abszolutizmusba kényszerült Magyarország szabadságát elsőként próbálta kivívni.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Bár a Rákóczi-szabadságharc elbukott, mégsem volt eredménytelen, hiszen az azt lezáró Szatmári-békekötés megakadályozta Magyarország teljes beolvasztását a Habsburg Birodalomba. A Törökországba emigrált fejedelem nemzeti hőssé vált.

Vásárcsarnok, gettó, M4 metrómegálló

1871-ben róla nevezték el a korábbi Borjú teret, amely a Nagykörút kialakítása során kapta végleges alakját.

Fotó: Klösz György / Rákóczi téri csarnok fotok

A tér központi épülete a II. számú vásárcsarnok 1894 és 1897 között épült fel és az avatásán Ferenc József császár is részt vett. A tér a rendszerváltást követően mélyrepülésbe kezdett: prostituáltak, szerhasználók vették birtokba, amely állapotoknak a polgári városvezetés közbiztonsági intézkedései, illetve az M4 metróhoz kapcsolódó térrendezés vetett véget.

Végeláthatatlan sorok kísérték a gyászhintót

A fejedelem nevét viseli az egykori Kerepesi út Pest város már lebontott Hatvani kapujától – ma Astoria – a Baross térig húzódó szakasza is. Miért?

Fotó: Fortepan

A rodostói (Törökország) száműzetésében elhunyt Rákóczi földi maradványainak hazahozatalára 1906-ban került sor. A hamvakat szállító vonat a Keleti pályaudvarra érkezett be, innen díszmenet kísérte a földi maradványokat a Szent István bazilikáig, a ravatalozás helyszínéig. A gyászmisét követően ugyanezen az útvonalon – a mai Rákóczi úton – vitték vissza a Keleti pályaudvarra, ahonnan különvonat szállította Kassára, végső nyughelyére.

Templom, színház, szálloda a Rákóczi út mentén

A Rákóczi út az egyik legjelentősebb sugárútja Pestnek. Ennek mentén kapott helyet a mára már lebontott Nemzeti Színház, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a kerület legnagyobb múlttal rendelkező kápolnája, a Rókus-kápolna, illetve a Rókus kórház, valamint a századforduló egyik legpatinásabb szállodája, a Pannónia is.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A fejedelem újratemetésére az egész országból érkeztek zarándokok. Az útvonalat gyászlobogókkal, drapériákkal díszítették. Az esemény emlékét őrzi az egykori Pannónia Szálló – ma egyetemi épület – falába illesztett dombormű is.