Az egyik legfájóbb az 1976-tól működő Józsefvárosi Galéria bezáratása volt 2021 januárjában. A József körúti helyszín nemcsak képzőművészeti alkotások kiállítótere volt, hanem gyermekprogramok, koncertek, tudományos előadások színtere is, ahol néhány kivételt ől eltekintve ingyenes lelki feltöltődést biztosított a kerületieknek. Ugyanezen döntéssel egyetemben lakatot tettek a világon egyedülálló zászlógyűjtemény ajtajára is.

Jön a nagy zászlóégetés Józsefvárosban?

A Zászlómúzeumnak is mennie kellett Pikó döntése nyomán. Valamint egyidejűleg kifilézték a számos szakami díjat elnyerő H13 diák és vállalkozásfejlesztési központot is.

Politikai döntés volt az intézmények bezárása

A Józsefvárosi Galéria és a Zászlómúzeum felszámolását, valamint a H13 kiüresítését Pikó András polgármester és a kerületi kultúráért felelős Erőss Gábor alpolgármester pénzügyi okokkal magyarázta, ám mint ez később kiderült nem volt igaz. A kerület költségvetésében abban az időszakban is közel milliárdos tartalékok voltak. A Józsefvárosi Galéria munkatársai búcsúlevelet tettek ki az intézmény Facebook-oldalára, amelyben leszögezték, hogy politikai döntés áldozatai, ám az nem sokkal később valaki – a Pikóval szembeni kritikus hangot nem tűrve és a demokratikus elveket zárójelbe téve – törölte.

Így búcsúzik a Pikó András által bezáratott Józsefvárosi Galéria csapata

A Józsefvárosi Galéria helyére Pikó Andrásék egy lokális múzeumot képzeltek el, ám az mind a mai napig nem nyitott meg, holott már két éve van kinevezett igazgatója.

Leépítette a Józsefvárosi Cigányzenekart

Józsefváros a muzsikus cigányok bölcsője. A muzsikus cigányok igen nagy száma élt és él a mai napig kerületben, akik büszkén viszik Józsefváros jóhírét szerte a világban, amerre zenélnek. Már a XIX. században is laktak itt muzsikusok elég csak Dankó Pistára gondolni, de számos világszerte ismert cigányzenész kötődik valami módon a kerülethez, amely tisztelete jeléül teret is elnevezett róluk, ahol a legnevesebbeknek domborműve is megtalálható. Emellett Józsefváros hosszú éveken keresztül támogatta a Józsefvárosi Cigányzenekart, amely rendszeresen megörvendeztette a kerületieket virtuóz játékával.

Pikó András szinte teljesen leépítette a Józsefvárosi Cigányzenekart

Pikó András azonban megfosztotta a kerületet ettől a színfolttól amikor megvonta a zenészek támogatását, veszélybe sodorva ezzel több tucat család megélhetését is.

Csökkentek a színházlátogatási kedvezmélyek

Az előző városvezetés idejében a 65 éven felüliek ingyenesen látogathatták a Turay Ida Színház darabjait, az önkormányzat és a teátrum megállapodása értelmében. Ezt azonban nem hosszabbították meg Pikó Andrásék, így a kerületi szépkorúak elestek ettől a kulturális feltöltődéstől. A drasztikus intézkedést végül tavaly finomították, és egyetlen ingyenes előadást, valamint a további darabokból 1000 forintos kedvezményt biztosítottak a 65 év felettieknek. Azaz azok az idősek, akik szeretnének a Turay színházba látogatni 8200 forint helyett 7200 forintért válthatnak jegyet. Ugyanígy járt el a baloldali városvezetés az Erkel Színházba szóló kedvezményekkel. Oda az önkormányzati megállapodás értelmében párszáz forintért lehetett járni, amit szintén megszüntettek Pikó Andrásék.

Nincs már helyi lakosoknak szóló kedvezmény az Erkel Színházba

Miért éppen január 22-én ünnepeljük a magyar kultúrát?

1989 óta egy dedikált napot is a kultúra előtti tisztelgésnek szentelünk: január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az országgyűlés pedig 2022-ben úgy döntött, hogy hivatalos állami emléknapnak nyilvánítja ezt a napot.