Hétfő délelőtt Salgótarjánban és Balassagyarmaton Mikszáth Kálmán szobrainál tartanak megemlékezéseket – tájékoztatta az MTI-t Bagyinszki Istvánné, a Mikszáth Kálmán Társaság titkára.

Józsefvárosban, a Mikszáth téren egy-egy szál virág elhelyezésével emlékeznek az író szobránál, itt Csipka Rozália, a társaság tagja várja a résztvevőket.

Mikszáth Kálmán józsefvárosi kötődéseiről többször írtunk mi is. A kezdetekben sokat nélkülöző Mikszáth a VIII. kerületben számtalan helyen lakott. A pipázni, kártyázni szerető író, szerkesztő szívesen járt – persze a New York és a Centrál mellett – a Baross Kávéházba is.

Mikszáth Kálmán, aki a „maga világát itt már örökkévalóvá tette”

Ebben a cikkben pedig a Mikszáth Kálmán tér és a környező épületek történetét elevenítettük fel.

Erkélyén pipázva olvasott – Mikszáth utolsó otthonának története

Mikszáth Kálmánról

Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született az akkor még Nógrád megyei Szklabonyán. Jogászként egy balassagyarmati ügyvédi irodában dolgozott, de író akart lenni. Már a Pesti Hírlap újságírója volt, amikor 1881-ben megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, írói hírnevét pedig végleg megalapozta következő műve, A jó palócok. A Beszterce ostroma, a Különös házasság vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival című regények szerzője Budapesten halt meg 1910. május 28-án.

További megemlékezések

Hétfőn Szklabonyán koszorúzási ünnepséget szervez a Mikszáth Kálmán Emlékház előtt a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma.

Pásztón a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégiumban koszorúzással kezdik a hétfői Mikszáth-napot, majd Praznovszky Mihály irodalomtörténész A három klasszikus egyben – Petőfi, Madách, Mikszáth című előadását hallgatják meg.

Balassagyarmaton a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola helyi, hazai és határon túli fiatalok részvételével január 13-án, pénteken tartja a Madách Imre-Mikszáth Kálmán Vers-és Prózamondó Versenyét.

Forrás: MTI, Hírnyolc