Négy évtizede tevékenykedik Józsefvárosban. Ennnyi idő után nyilván vannak “legkedvesebb” emlékek, melyek azok?

Az első és legkedvesebb az volt, amikor megtudtam, hogy ha műtermem nem is lesz itt, de ide jöhetek lakni a Százados úti Művésztelepre. Nincstelen, kezdő művész voltam, ráadásul később is kerültem erre a pályára, mint általában a fiatal művészek, ezért is örültem nagyon annak a kis lakásnak, amit először kiutaltak számomra. Fantasztikus élmény volt itt megkezdeni az alkotói munkát, együtt dolgozni az általam tisztelt nagy öregekkel, követ, fát, faragni a parkban, lemezt hegeszteni-domborítani. Minden pillanata szép emlék. Ha körülnézünk, a lakások és a műtermek egy csodálatos parkban helyezkednek el. Itt úgy dolgozhat az ember, mintha a saját kertjében lenne, tökéletes hely az alkotó művésznek.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Mit értsünk az alatt, hogy később került a művészi pályára?

Már 33 éves voltam, amikor befejeztem a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. Egy alkotói ambíciókat dédelgető fiatalnak ezt illő volt akkoriban elvégezni. Én azonban „X-es” származású gyerek voltam az átkosban, azaz már a gimnáziumi naplóban is egy X jelzést kaptam a nevem mellé, így jelölték, hogy kulák családból származom. Emiatt is gördültek akadályok elém a pályám kezdetén, amit még tetéztek édesapámnak börtönévei, amivel Őt az 1956-os forradalomban való részvételéért sújtották.

Vannak még művészek a családjában?

A feleségem restaurátorként dolgozik, a lányom Mihály Anna pedig ugyanott végzett grafikusként, ahol én tanultam. Közös műtermünkben szobrászkodik, rajzol, de most éppen ötvösködik, ékszereket készít. Többször dolgoztunk is együtt, legutóbb, amikor Attila király másfélszeres életnagyságú lovasszobrát mintáztuk, majd öntöttük bronzba a Művésztelepen fiatal szobrász tanítványaimmal együtt. Már a váci Duna-parti sétányon áll, de a járvány miatt csak 2022. tavaszán avatják.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

A kedvesek után jöjjenek a kedvencek. Az Ön témái közül melyek lennének azok?

Falusi gyermekkorom világa, ami körülvett engem, a családi gyökerek máig meghatározzák azt a kőrt, amelyben szobrászi érdeklődésem forog. A kenyeret-életet adó földműves dicsőségére köztereken hatalmas jeleket állítani, a kuláknak megbélyegzett parasztság szenvedésének örök időkre mementót hagyni. Köztereken álló monumentális méretű szobraim között díszkutak, festett acélszobrok, lemezszobrok, történelmünk nagyjairól alkotott portrészobrok, lovasszobrok és a sport világából vett témák is szerepelnek.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Több műve is látható Józsefvárosban. Ezek önkormányzati felkérések voltak?

A korábbi városvezetéssel szoros kapcsolatban álltam. Az ő felkérésükre készítettem egy hatalmas kettőskeresztet a Kálvária téren és trianoni mementóként az Országzászlót a Bláthy Ottó utcánál. Ők kértek fel a Józsefváros Díszpolgára-díj szobrának tervezésére, mely azóta is sikert arat, kis emlékharangként hirdeti a józsefvárosi hírességek dicsőségét.

Milyennek látja a jelenlegi józsefvárosi kulturális életet? Hogyan élte meg a Józsefvárosi Galéria bezárását?

Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy miért kellett egy ilyen nagyszerű intézményt bezárni, ahol rendkívül széleskörű és ingyenes kulturális programok, neves művészek kiállításai várták az érdeklődőket. A személyes szomorúságomat csak fokozza, hogy nekem is több kiállításom volt a Galériában. Úgy gondolom, hogy jelenleg lejtmenetben van a kerületi kulturális élet, erről árulkodott a korábban jól működő Józsefvárosi Cigányzenekar ellehetetlenítése is. Visszasírom a 2019 előtti kulturális eseményeket, főleg a folyamatosan működő nívós kiállítás-sorozatokat.