Hogyan kötődik a zenéhez, honnan a kapcsolat és milyen utat járt be?

Édesapám, Lukács Tibor a 100 Tagú Cigányzenekar egyik vezető prímása volt, de már 14 éves korában játszott a Rajkó zenekarban. Tehát elmondhatom, hogy családi szálak fűznek a zenéhez. 2002-ben végeztem a Continuo zeneművészeti konzervatóriumban, majd érettségi után felvételt nyertem a Bécsi Zeneakadémiára. Az élet azonban úgy hozta, hogy az félbeszakadt, ám visszatértem a tanuláshoz, és jelenleg egy zenetanári képzésen veszek részt.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Hogyan választotta hangszeréül a zongorát?

Mivel balkezes vagyok, nekem nem ajánlották a hegedűt, így kezdtem 6 éves koromban cimbalmozni, de ezzel a hangszerrel valahogy nem igazán találtunk egymásra. Pár év múlva hallottam és láttam a televízióban az akkor a 70-es éveiben járó Cziffra Györgyöt játszani, akit komoly muzsikusok Liszt Ferenc „reinkarnációjának” tartottak. Egyből magával ragadott a zongora, és mondtam is a szüleimnek, hogy ezzel a hangszerrel szeretném inkább folytatni. A Vas utcában Juhász Klára néninél egy magán zeneiskolában kezdtem tanulni, és a zongora egy életen át tartó szerelem lett.

Ön szerint miért fontos az ember életében a zene, a hangszerekkel való kapcsolat?

A zene, a zenélés egyrészt nagyon jót tesz az emberi léleknek, másrészt rengeteg dolgot meg lehet tanulni belőle: fejleszti a kreativitást, az önkifejezést.

De profánabb előnye is van: a zene nem más, mint egy „hangzó matematika”, erre már Kodály Zoltán is rámutatott. És ha valaki már egész fiatalon, vagy gyermekkorában elkezd zenét, szolfézst tanulni és hangszeren játszani, az itt megtanult készségeket később más területeken is tudja használni.

Milyen kapcsolatban áll egymással a cigány- és magyar zene, kultúra?

Azt gondolom, komoly hatást gyakoroltak egymásra az elmúlt évszázadokban, összefonódtak. Dankó Pistát is egyszerre tartom cigány és magyar muzsikusnak, aki a közös kultúránkhoz komoly teljesítménnyel járult hozzá. De említhetném akár Liszt Ferenc Magyar rapszódiáit is, amelyek a zeneszerző a magyar jelzővel illetett, de később megannyi híres cigány muzsikus játszotta el.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Ez az összetartó motívum az Ön jelenlegi zenei munkálkodásán is tükröződik. Min dolgozik most?

Mivel mindig érdekelt a dalszerzés, de a meglévő dalok, dallamok átdolgozása is, elővettem egy fiatalkori ötletem, hogy híres szerzeményeket próbálok meg Liszt Ferenc stílusában átírni zongorára. Négy dalt rögzítettünk is, ezek közül az egyik a B-moll csárdás, amit a ’30-as évek híres cigányprímása, Rácz Laci írt, és amelynek a Magyar fantázia címet adtam, de Balogh Elemér híres cimbalomszólóját is feldolgoztam, illetve édesapám Párizsi emlékek című szerzeményét is megszólaltattam zongorán. Ezt az ő emlékére ajánlottam fel.

A kerületi cigánykultúra nehéz időket él meg

Lukács Sándor zongoraművész úgy látja, a polgári városvezetés idején szebb napokat látott kerületi cigánykultúra jelenleg nehéz időket él meg. Emlékeztetett: Kocsis Máté polgármestersége idején létrejött a Muzsikus Cigányok Parkja, és a Józsefvárosi Cigányzenekar, de ez a kulturális gazdagság – mint mondta – Pikó András 2019-es színrelépésével visszafejlődésnek indult, hiszen a baloldali polgármester más kulturális intézmények bezárása után a Józsefvárosi Cigányzenekart is leépítette.